A férjemmel 20 évig voltunk házasok. Én gondoskodtam a családról és neveltem a fiunkat. Minden rajtam múlt, és a férjem ennyi éven át azt sem tudta, hogyan kell elég pénzt keresni és háztartást vezetni.
Az apát soha nem érdekelte a fia élete. Nem érdekelte, hogy merre járt és hogyan tanult. Így aztán nekem kellett megkeresnem őt az udvarokon, és kihúzni a rossz cégekből. És ugyanakkor haza kellett hoznom az apámat. Az ember csak aludt otthon, és reggel ment a gyárba. Ott csekély fizetést kapott, de még ezt a pénzt is magára költötte. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy magát a család főemberének tekintse. A barátai gyakran meglátogattak bennünket. Késő estig ültek a konyhában, aztán még egy órán át mosogattam és takarítottam.
Hogy meg tudjak élni, nekem is állandóan dolgoznom kellett. Reggeltől estig eltűntem a munkahelyemen, és észre sem vettem, amikor a fiam közelebb került az apjához. Sok időt kezdtek együtt tölteni. A fiam példát vett a férjemről.
Szolgává váltam a saját házamban. Senkit sem érdekeltek az ügyeim és a jólétem. A fiamat csak az étel és a pénz érdekelte.
Amikor felnőtt, rábeszéltem, hogy menjen be egy szakiskolába, hogy szerelő legyen. Azt reméltem, hogy a jövőben majd pénzt tud keresni. Ő azonban egyáltalán nem akart tanulni, ezért nagyon hamar kirúgták.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Úgy döntöttem, hogy beadom a válókeresetet. Vettem egy egyszobás lakást, és otthagytam a fiamat és a férjemet, hogy egyedül éljenek. Ezután sokkal könnyebb lett az életem, mert nem kellett többé mások után takarítanom, vagy nagy fazekakat főznöm.
A fiam pedig már nem követelt tőlem pénzt. Korábban mindig manipulálta az anyai érzéseimet, hogy saját maga hasznára váljon. És amikor arra kértem, hogy térjen észhez és változzon meg, csak helyeslően bólogatott, de eszébe sem jutott, hogy megtegye.
Később másodszor is férjhez mentem. Az új férjemről kiderült, hogy érzékeny, gondoskodó és gazdag. Az ő lakásába költöztünk, én pedig kibéreltem a saját lakásomat. A volt férjemet és a fiamat nem érdekelte az életem, de amikor a barátom megtudta, hogy egy másik férfival élek, azt mondta, hogy neki kell adnom az egyszobás lakást. Azzal érvelt, hogy én már el vagyok látva lakhatással, és neki is szüksége van a saját sarkára.
Én azonban meghagytam nekik a háromszobás lakásunkat minden bútorral, készülékkel és holmival együtt. Hát nem elég? Miért kell a fiam kedvében járnom azzal, hogy feláldozom az engem megillető lakást?
Aztán elkezdett rendszeresen jönni és telefonálni. Most már nemcsak tőlem, hanem a férjemtől is pénzt kért.
A fiam nemcsak azzal vádolt, hogy rossz anya vagyok, hanem a volt férjemet is ellenem fordította. Megpróbált meggyőzni, hogy mondjak le a lakásról, mert előbb-utóbb úgyis a fiam kapja meg.
Végül a kedvesem megunta a dolgot. Állást ajánlottak neki egy másik városban, én pedig beleegyeztem, hogy vele költözzek. A reményeim, hogy a fiam megváltozik, már régen elszálltak. Nem kapok tőle segítséget, és így boldog öregkort tölthetek.
Eladtuk a lakásainkat, összedobtuk a pénzt, és vettünk egy házat.
Azóta eltelt egy év, és bátran állíthatom, hogy nem tévedtem. Most már minden napot élvezek, és már nem emlékszem a korábbi családomra, aki nem becsült meg, és teher volt számomra.
Mit tennél, ha nő lennél?
