Victoria egész tudatos életét a szüleivel élte le, és eléggé belefáradt. Az anyja túl korán kelt, az apja túl későn jött haza, és minél idősebb lett, annál gyakrabban veszekedett a szüleivel a semmin, és az egyik veszekedés arra a gondolatra sarkallta, hogy ideje lenne elköltözni.
Közvetlenül az érettségi után a lánya megbeszélte a dolgot a szüleivel, és azok lelkesen támogatták a lánya költözési ötletét. Egy kis reményt fűztek egy bérelt lakáshoz, de Victoria
azt mondta, jobb lenne saját lakást venni, még ha az rosszul felújított is. A szülei az összes megtakarításukat előkészítették, Victoria az övét, plusz a nagybátyjától – apám testvérétől – és egy kis kölcsönt is felvettek.
Victoria kezdetben olcsóbb lakásokat nézegetett, és akaratlanul is egy kincsre bukkant. Annyi pénzt lehetett megspórolni, hogy a ház viszonylag régi, a lakás pedig nincs felújítva. Olyan olcsón jött ki, hogy a hitel egyharmadát azonnal vissza lehetett fizetni. A szüleim a munkával voltak elfoglalva, Viktória pedig örömmel oldotta meg maga ezeket a problémákat, így egyedül nézett körül a lakásban. Elhatározta, hogy elfogadja a lakást, aláírta a szerződést, és az apja segített neki a lakbér kifizetésében.
Nyár közepe volt, és Victoria kora ősszel költözött be a lakásba. Eleinte minden rendben volt, a lány minden nap elmondta telefonon, hogy minden tetszik neki, és nem igazán akarta, hogy a szülei meglátogassák. Csak télhez közeledve jutottak el a lakásához, és finoman szólva is sokkot kaptak.
– Viktória, de lyukas a fal! Hogy lehet itt telelni? És mi ez, egy gomba? Ez nem tapéta, ez mind penész. Kicsim, te is belélegzed…
A szülők azonnal hazavitték a lányukat, nem engedték, hogy még egy napot ott töltsön. Most mindannyian együtt ülnek, és azon gondolkodnak, mit kezdjenek a lakással, hogyan adják el, mert mindennek a kijavítása rengeteg pénzbe kerül.
