Egyedül maradtam, feleség nélkül, évekig kénytelen voltam a nyugdíjamból élni, pedig unokáim vannak, segíteni akarok a gyerekeimnek, és még enni is kell valamit… Ezért évekig nem fizettem a lakbért. Soha nem gondoltam volna, hogy megérem azt a napot, amikor eljönnek hozzám, és megpróbálnak megzsarolni, hogy költözzek ki a lakásból, mert nem fizetés miatt elvették, vagy sürgős tartozásom van, amit vissza kell fizetnem.
Az első dolog, amit tettem, hogy felhívtam a lányomat. Megdöbbent, leszidott, mondván, hogy korábban kellett volna mondanom, ő segített volna fizetni, de mivel ilyen kilátástalan a helyzet, béreljek egy lakást, hogy fizessek bérleti díjat az államnak, és én a vejével és a gyerekekkel költözzek be. Ez még mindig jobb volt, mint lakás nélkül maradni, így azonnal beleegyeztem.
A lányom még ugyanazon a héten értem jött, elvitte a holmimat, cserébe hozott egy ingatlanügynököt, aki elkezdett bérlőket keresni. Már a családi vacsoránál rájöttem, hogy a vejem mindent tudott a lakásról, és nem csak rosszallta a hallgatásomat, hanem dühös is volt rá. Minden szavamra felhorkant, és világossá tette, hogy nem látnak szívesen a házban. Bár az unokáim és a lányom szépen viselkedtek, örültek, hogy beköltöztem, a vejem minden apróságért szidott, olyannyira, hogy nem mertem semmit sem nézni a tévében, amíg ő otthon volt.
– Ha már itt lakik, és foglalja a helyet, legalább hadd csináljon valamit a ház körül. Anyám mindig segít nekünk, ha látogatóban van, hagyja apját takarítani, vagy tanítsa meg a gyerekeket, hogy elvihesse őket az iskolába.
A lányom sokszor halkabban válaszolt a szidására, hogy ne halljam, és ne sértődjek meg:
– Apa úgyis segít. Megcsinálja a házi feladatukat. Amíg tél van, addig nem akarom, hogy sétáljon. Mi van, ha megcsúszik és megsérül?
– Nekünk meg kevesebb gondunk lenne vele – köpte ki a vejem.
Nemcsak “kényelmetlenül” éreztem magam, hanem undorodtam is. Egy időben a feleségemmel éveken át megengedtük a vejemnek, hogy nálunk lakjon. Soha nem segített a ház körül, mondván, hogy fáradt a munkában, és soha senki nem szólt neki egy szót sem emiatt. Elfelejtette, mennyi jót tettünk érte, és cserébe kész volt minden eszközzel megszabadulni tőlem. Legalább a lányom az én oldalamon állt, és nem hagyta, hogy bántsam, amíg nem rendeztük az adósságot.
