A gyerekek és a rokonok megszokták, hogy Peter egyedül van, passzív jövedelme befektetésekből származik, ezért mindig kéznél van. Tud vigyázni a gyerekekre, eljön takarítani a házat, és pénzt ad, még akkor is, ha a fiúk és a lányok már felnőttek, és még mindig segíteniük kell az apjuknak. A kérések így követelésekké váltak, és Péter maga is mindenkinek segíteni akart. Egy ponton mókuskerékbe zárt mókussá változott, aki mintha nyaralna, de a saját időbeosztásával – hogy elmenjen a fiáért az iskolába, hogy elvigye a legkisebb lányát a logopédushoz, a második unokát iskola után a tornára, és egyformán szórja a pénzt a gyerekekre, hogy senki ne sértődjön meg, és ne telefonáljon később panasszal.
Péter kimerülten, de boldogan ért haza a társaság miatt. Még sokáig így folytathatta volna, ha nincs az utolsó orvosi vizsgálat és az orvos szigorú utasítása, hogy elsősorban magára és az egészségére gondoljon, tartson szünetet, és ne felejtse el bevenni a szívére és a magas vérnyomására való tablettákat. Ekkor döntött úgy Peter, hogy feltételes szabadságot vesz ki a családjától. Közölte a gyerekeivel, hogy elfoglalt lesz, de senki sem hallgatott rá. Az első hétköznapon összeomlás történt – mindenki azt hitte, hogy apa az unokáit viszi, veszi fel. A lányom azt hitte, hogy ebédidőben még lesz ideje megnézni a konyhában a csapot, és kitakarítani a mosogatót.
– Elment az eszed öregkorodra – jajgatott a fiam a telefonba -, mindannyiunkat cserbenhagysz! Milyen pihenés? Már nyugdíjas vagy, és annyi pénzzel. Az életed már így is egy dal…
Mindenki boldogtalan, mindenki megsértődik. Péter előre figyelmeztette őket, és ez az egészség miatt szükséges, nem csak azért, mert el akart szabadulni mindenkitől. De mindenki azt hallotta, amit hallani akart, és elkezdte a saját dolgait gondolni az apjáról.
