A feleségemmel visszaszámoltuk a napokat és szinte az órákat, amíg elköltöztünk a szüleinktől az új lakásunkba. Lakást kaptunk nászajándékba, de sürgős javításra szorult, és nem tudtunk azonnal beköltözni. Így vártunk néhány hónapot, mielőtt újult erővel költöztünk volna az új életbe. A feleségem legalább annyira vendégszerető, mint amennyire kíváncsi, így elment ismerkedni a szomszédokkal, házi süteményekkel, hogy mindenkinek örömet szerezzen. Én pedig a saját fejemmel találkoztam egy egyedülálló apával, aki egy emelettel lejjebb lakott. Három gyereke volt, mind fiatal, a legidősebb tizenegy éves volt. Jó barátok lettek, mert a felesége szerette a szívmelengető történeteket, Miklós pedig ugyanezeket a történeteket szerette mesélni a rossz volt feleségéről, és arról, hogy milyen nehéz az élet neki és a gyerekeinek. Apránként szimpátiát váltott ki belőle, és egy ponton elkezdte kérni, hogy vigyázzunk a legidősebbre, vagy vigyük el helyette a hatéves kislányt az iskolába, vagy etessük meg őket valamivel…
A feleségem szívesen vigyázott a gyerekekre, de én nem tudtam mit mondani. Ez így ment több mint fél évig, mígnem egy nap meghúzódott a hátam, és betegen feküdtem otthon, míg a feleségem elment műszakra a körömszalonba. Egy szomszéd ismét bejött, és megkért, hogy vigyázzak a gyerekekre, mert meghívták egy barátja születésnapi partijára, és nem tudta magával vinni a kicsiket. A legkisebb lánya kétéves volt, a nagyobbakra még tudtam volna vigyázni, de egy ilyen kicsi gyereket nem mertem elvinni. Állandóan hazudtam, a konyhába sem tudtam elmenni, a gyereket a karomban kellett vinnem, és vigyáznom, hogy ne viselkedjen rosszul… Visszautasítottam.
A férfi ezután egyedül elment, és a tizenegy éves fiamra hagyta a felügyeletet. Ő viszonylag tisztában volt azzal, hogy hogyan kell etetni, mit kell csinálni, de arra nem volt felkészülve, hogy a kishúg megfullad és elkezd fulladozni. Rémülten rohant a szomszédokhoz, a kislányt kimentették, ők pedig félelmükben mentőt hívtak. Miután megérkeztek, az orvosok felvették a kapcsolatot a gyermekvédelmi hatósággal, és jelentették, hogy a három gyerek egész nap egyedül volt, és majdnem meghaltak. Azonnal jöttek egy ilyen drámára, egy időre megfosztották az egyedülálló apát a szülői jogaitól, és a gyerekeket árvaházba vitték. Most pedig járkál, hogy visszaszerezze őket, és mindenért engem és a feleségemet hibáztat.
– Ha akkoriban vigyáztak volna rájuk, mindez nem történt volna meg! – A szomszédomra emlékeztet.
A feleségemmel nemrég született meg az első gyermekünk. A baba még pici, de már többször jöttek idegenek a szomszéd füle hallatára a házhoz. Amikor a baba sír (márpedig a csecsemők gyakran sírnak), azonnal felhívja a gyámot, hogy mi itt bántalmazzuk a babát, és hevesen ordít. Mindenfélét kitalál, hogy megfosszon minket a szülői jogainktól, és nincs segítség. Már sokszor harcoltunk, de hiába. Költözni sem tudunk – annyi pénzt fektettünk a javításba. Imádkozunk, hogy a fiunk minél hamarabb felnőjön, és ne sírjon olyan hangosan, bár nem biztos, hogy a szomszéd nem talál ki valami újat, amivel elrontja az idegeinket.
