Max nem sértődött meg különösebben, amikor kiderült, hogy nagyapa rám hagyta a kétszobás lakását. Akkor még csak tizenhat éves volt, túl fiatal volt ahhoz, hogy költözésen gondolkodjon, és különben is, nem tetszett neki a nagypapa lakásának elhelyezkedése, ráadásul a szülei tulajdonát követelte. Én teljesen egyetértettem volna vele – én megkaphatnám a nagyapám lakását, ő pedig a szülei lakásában lakhatna a jövőben. Csakhogy alighogy a bátyám betöltötte a tizenhetedik életévét, anya és apa máris megpróbáltak rávenni, hogy adjam el a lakást.
Először nem értettem az indítékot. Tudták, hogy már elkezdtem a javításokat, és hogy a megtakarításaimból rengeteg pénzt fektettem az anyagbeszerzésbe. Ők maguk nem akarnak a lakásban lakni. Akkor miért adják el?
Gyanítottam, hogy Max miatt. Majd ő kitalál valamit. Talán iskolába kell járnia, vagy talán meggondolta magát a lakással kapcsolatban, és most már szeretne valamit kihozni a nagypapából.
– Vehetne helyette valami kisebbet. Miért van szükséged két szobára? – Apa érvelte.
– És akkor mit csináljak, adjam el újra, és próbáljam meg két szobássá nyújtani? Van egy barátnőm, kell még egy szoba – válaszoltam.
Aztán apa után anya is célozgatni kezdett. Azt mondta, hogy eladhatnánk, és a pénzt letétbe helyezhetnénk, hogy eltúlozzuk a tőkét.
Nem értettem, miről járkálnak, egészen addig, amíg Max maga fel nem hívott, és azt mondta, hogy ne gondolkozzak a lakás eladásán. Anya és apa azért adósodtak el, mert vettek egy autót, amit apa az első héten összetört. Most vagy meg akarják javíttatni, vagy újat akarnak venni, mert még nem volt idejük megkötni a biztosítást, és így akarnak pénzt kicsalni tőlem. Ha veszek egy egyszobásat, akkor lesz plusz pénzem, és ők “kölcsönvehetik” a szükséges összeget.
Nem szeretném eladni a lakást, de a bátyám szavai ismét megerősítettek abban, hogy ne hallgassak anyára és apára. Kedves emberek, de olyan fondorlatosak, hogy kicsalják tőlem a pénzt.
