Felnőttként anyám soha nem engedte, hogy háziállatom legyen. Kutyát akartam, de anyám ordított, hogy a ház bűzlene a kutyától, és senki nem kelne fel korán, hogy megsétáltassa.
Egy nap hazahoztam egy hörcsögöt az iskolából, és anyukám sírva vittette haza egy osztálytársamhoz, aki nekem adta.
Anya ellenezte a halakat, teknősöket és mindent, amire vigyázni kellett. Szerinte túl lusta és felelőtlen voltam, és olyan is volt, mintha ő maga nem szerette volna az állatokat. Mindig elkergette a hátsó udvari macskákat, hogy ne lógjanak a felhajtónk körül.
Felnőttként kaptam egy macskát. Egy nagyon szép bengáli macska volt. Sok pénzért vettem, és a cicák révén szerettem volna visszaszerezni a pénzt. Találtam egy lányt az interneten, akinek volt egy macskája, és akkor vártam a kiscicákat is. Mindenki két cicát vitt. Az egyiket rögtön eladtam, a lány valamiért nem sietett elvenni. És egyre csak nőtt.
Nem terveztem, hogy megtartom a kettőt, így valahogy magától jött az ötlet – lehet, hogy a cicát elviszem anyuékhoz.
Mint mindig, most sem volt elragadtatva. Ő és apa csodálatos életet éltek együtt, és itt volt egy macska, egy alomtálca, kaja, és mindennek a plusz költsége. Anya azzal fenyegetőzött, hogy kiviszi a macskát, de apa megígérte, hogy ezt nem hagyja.
Tényleg féltem, hogy Anya az ő vérmérsékletével esetleg tesz valamit, de egy négy hónapos macskának másfél hétbe telt, mire beleszeretett Anyába.
– Jött és dorombolt… – mondta anya álmélkodva, és visszaemlékezett, hogyan ismerkedett meg velük a baba, és hogyan kezdett el a lábán aludni. – Így sajnáltam, hogy gyerekként megfosztottam tőle. A kutyák persze borzasztó büdösek, de a macskák… Szerintem velük még elboldogulsz.
Most anyám el sem tudja képzelni az életét macska nélkül. Vannak kellemetlen pillanatok, van valami schadka otthon és állandóan szemetes kanapék, de anya és apa örül, hogy valaki mindig várja őket otthon és dorombolva jön tisztelni a méhét.
Szóval tessék. Csak ki kellett próbálniuk, és most már igazi macskaemberek, akárcsak én!
