A nővérem négy évvel ezelőtt megnősült. Most egy hároméves kisfiú édesanyja, én pedig a nagynénje és keresztanyja vagyok. Huszonkét éves vagyok, egyetemre járok és dolgozom. Néha vannak olyan napok, amikor a barátaimmal szórakozhatok. A zsúfolt időbeosztásom miatt ezek szent és ritkák. Nehéz persze mindent összeegyeztetni, de igyekszem. A nővérem, aki egy gyönyörű János édesanyja, nem dolgozik. Mindig szalonokba jár, nem értem, hogy kinek öltözik ki. A férje hónapokig üzleti úton van, így a nővéremnek nincs igazán szüksége szalonokra. János kimegy a kertbe, az anyja reggel elviszi, és egész nap otthon hűsöl.
Nemrég felhívott: – Segíts ki! Van egy szalonom, körmökkel. Nem tudom elvinni Jánost. Így hát beleegyeztem. Aznap este nem volt semmi dolgom. Az egyetem után kimentem érte a kertbe. Egy héttel később a nővérem férje hazajött egy üzleti útról. -Segíts nekem, vidd el Johnt! Itt van a férjem. Tudod, régóta nem láttuk egymást, kettesben akarunk lenni. -Elmehetek érte, de csak nyolcig. -Köszönöm, nővér! Hát persze senki nem vitte el, bármennyit telefonáltam és írtam. János sírva várt anyára és apára. Ők 12-re jöttek. Ott álltam és néztem őket, vidámak voltak, biztos jó estéjük volt.
A történet itt még nem ért véget, három nap múlva újra hívtak. A születésnapját akarták megünnepelni a férjével. De Jánost nem akarták magukkal vinni, mert ott már nagyobbak lennének a gyerekek, őt csak nem érdekelné. -Nagyon örülök nektek. De nekem is megvan a saját magánéletem. Te vagy az anyja, nem én. Nagyon jól tudod, hogy nekem tanulmányaim és munkám is van. A te fiadról van szó, több gyerek is lesz a szülinapi bulin, úgyhogy vidd magaddal. Még mindig megsértődött rám; én pedig felhívtam az anyámat. Anya leszidta őt. Otthon ül, és a nyakamba akarja akasztani a lábát.
