Három hónapja szerveztem álmaim esküvőjét. Elképzeléseim szerint életem legélénkebb érzelmeit kellett volna hagynia. De ennél sokkal rosszabb volt. Két héttel az esküvő előtt a vőlegényt elütötte egy autó. Súlyos zúzódásokat szenvedett. Bekötött fejjel jött az anyakönyvi hivatalba. Az anyakönyvezésünk 11 órára volt kiírva, ezért 7 órára hívtam egy fodrászt és sminkest. Nemcsak hogy késett, de még utcai lányt is csinált belőlem. Legszívesebben lemostam volna a sminkemet és sírva fakadtam volna.
Összeszedtem magam és elmentem a regisztrációhoz. Borzasztó hideg volt kint, megfagytam és elkékültem a ruha színében. Amikor kiválasztottam a ruhát, azt hittem, hogy a kék szín szokatlanul fog kinézni, de úgy néztem ki, mint egy madárijesztő. A fotós próbált szép felvételeket készíteni, de nem sikerült neki. Azért, mert a szél útban volt, és a rokonaim siettek az étterembe, mert olyan szeles volt az idő. A vendégek is feldúltak. A legjobb barátom, aki tanú volt, részegen jött be. Az egész ünnepség alatt megpróbált felmászni az asztalra, hogy táncoljon. A férjem húga minden köszöntőjében azt kívánta, hogy majdnem tíz gyerekem legyen.
– Legyetek boldogok! Kedvesem, ne kíméld az alakodat, adj sok unokaöccsöt!” – mondta. Az esküvő azzal ért véget, hogy az unokatestvéreim felhördültek és veszekedni kezdtek. Az esküvő óta tizenegy év telt el. Nem bántam meg semmit. Boldog feleség és anya vagyok. Persze nem én szültem tíz gyereket, de a férjem boldog, és a nővére is az. Valószínűleg, ha lenne rá lehetőségem, nem változtatnék semmin. Bár nem nézegetem az esküvői fotókat, nem akarok csalódást okozni magamnak.
