– Tudod mit? Elegem van belőled. Soha nem szerettelek! Egész életemben Alice-t szerettem! Megértetted? És ő jobban felnevelte a gyerekeket! És jobban néz ki, mint te, és a hangja is szebb!
– Miért jöttél hozzám feleségül? Miért nem őt vetted el? Emlékszem – választhattál köztünk, hogy kivel járj.
– Annyira elferdült a dolog, hogy a szüleid, az én szüleim… Mindent eldöntöttek helyettem, ezért mentem férjhez! Bolond voltam, amikor fiatal voltam!
– Az jó. Szóval nem volt szerelem, és nem is lesz. Az én szüleim már öt éve elmentek, és a tiéd is elment. Büszke vagyok rád, hogy döntöttél. Nekem semmi közöm hozzád. Még mindig fiatal vagy.
– Igen, fiatal vagyok testben és lélekben!
– Egyidősek vagyunk veled, még mindent megtehetünk! Alice már két éve egyedülálló. Mit mondok, te magad is tudod. A lányunk már felnőtt, meg fogja érteni! Próbáld ki vele, vagy egy másik lánnyal. Jóképű férfi vagy, remek alakod van. Túl fogom tenni magam rajta. Ezt már végképp nem akarom hallani.
– Úgy értem… szakítasz velem?
– Nem, elválok tőled és teljes szabadságot adok neked. A szüleid nem tartottak meg téged és engem?
– Milyen válás? És akkor mi van? Mindent megkapsz?
– Nem. Mindent neked, és nekem a házat, amit béreltünk. A szüleimtől. És Baront is elviszem.
– Hosszú az út a munkahelyedre. Abból a házból.
– Egy órával korábban kelek. Reggelente 15 percenként jár egy elektromos vonat. Az emberek biztonságban odaérnek.
– Te nem a Baron-t választod!
– Rendben, nem viszem. De Alice például gyerekkora óta fél a kutyáktól. Báró csak akadályozná, hogy szeresse a szerelmét.
Megfordultam, és bementem a hálószobába. Kivettem két zsákot, elkezdtem összehajtogatni a ruhákat. Csend volt a házban. Hallottam a poharak hangját és egy dugó kinyílását.
A ruháit összehajtogatta, és a sminkje is felkerült.
Felsétált, megállt az ajtóban, és nem ment el. Nézett.
Nem bírja elviselni.
– Abban a házban még mindig lakók laknak. Nem akarnak kiköltözni.
– Két hónap múlva lejár a szerződésük. Nem hosszabbítom meg.
– Most hová?
– Van egy kisebb ház nem messze innen. Az olcsó. Egyelőre ott maradok.
– Honnan tudod?
– Megnéztem az árakat, a hirdetés nyitva volt – úgy tűnik, még írtam nekik.
– Mindenre gondoltál már?
– Persze, hogy gondoltam! Mi a késedelem? Keserű az igazság, hogy nem tetszik, de majd túltesszük magunkat rajta. Remélem, mégiscsak Baronnal megyek. Jobb lesz neki a természetben, gondolj bele. Nincs időd gondoskodni róla.
– Talán már régóta gondolkodsz rajta. A férjed nem tetszett neked?
– De igen. De nem tudtam, hogy ennyire nehezen viseled. Tisztellek, és emlékszem a szerelmedre, ezért megadom a szabadságodat.
Csend, csak a kozmetikai dobozok, rúzsok szedegetésének hangjai, és egy táska zizegése.
– Én is emlékszem. És te egy pitiáner veszekedés miatt szakítasz! Nincs benned semmi szerelem! Mindezt érzelmileg mondtam, csak úgy kijött belőlem, és te örülsz neki.
– Nem vagyok boldog. De így a legjobb.
– Gyerünk, én… öntöttem. Igyunk és beszélgessünk.
– Hozd Alice-t. Nem tudok. Most már bárkivel iszom, de veled nem.
– Nem szeretem őt, én mondom neked, elpattantam!
– Ha soha nem gondoltam volna, nem mondtam volna ki. Elhiszem, amit mondasz. Meg akartad alázni, és nem titkoltad, mit gondolsz róla és rólam.
– Ó, ne pakolj! Te bolond, szeretlek, szeretlek! Ezt akarod hallani?
– Mindent hallottam egy kicsit korábban. – És nem fogom elfelejteni az igazságodat.
– Úgyhogy menj el! Magányos leszel harminc kutyával!
– Olyan valakivel fogok élni, aki megbecsül, nem pedig dicsér egy másik nőt. Elmegyek egy házassági ügynökséghez…. vagy kutyákkal fogok élni!
Nehéz volt a táska, de hála Istennek, van rá lehetőség, hogy a taxisofőrnek külön fizetni kell, hogy felálljon és segítsen.
Negyvenöt évesen, a válás után vége a férje életének – és kezdődik a csak-élet!
Szomorú, vidám, szingli és társas, nehéz vagy könnyű, de az élet.
Nem engedte be, papucs nélkül ment ki, zokniban az előszobában felzárkózott.
És mégis elment.
De miért? Képtelen megbocsátani?
