A matektanárom a lányával lakott a házunkban. Elég későn és, ahogy mondani szokták, magának szült gyermeket. A lány kedves volt, szerény, jól tanult. Mindig rendesen öltözött, jól nevelt volt, és egyáltalán nem hasonlított a társaira. Az édesanyja arról álmodozott, hogy a lánya bejut majd valamelyik neves egyetemre, és nagy karriert épít. Nemrég azonban megtudtam, hogy a 16 éves lány beleszeretett egy 25 éves srácba. Elfelejtette a tanulmányait, nem engedelmeskedett az anyjának, és úgy döntött, hogy férjhez megy. Korábban még soha nem randizott senkivel. Ez volt az első férje.
Kár, hogy az anyja nem örült neki. A sráccal egy közösségi oldalon ismerkedett meg. Gyanúsan hamar kapcsolat kezdődött közöttük, és 3 hónap múlva a férfi megkérte a kezét. Elmegy hozzájuk és úgy érzi magát, mint egy úr. Elmondja magáról, hogy bentlakásos iskolában tanult, és a fővárosba jött a jobb élet reményében, de meglátta a lányt és beleszeretett. Csak miután találkozott ezzel a férfival, kezdett rosszabbra változni: elkezdett goromba lenni az anyjával, mindent a maga módján csinálni, és követelte az anyjától, hogy adja el a lakásukat, és vegyen nekik egy egyszobás lakást.
Persze egyértelmű volt, hogy kinek a kezében van, mert ő maga nem tudta kitalálni. A leendő vejnek tető kellett a feje fölé és egy belvárosi lakhely, ő pedig pórázon követte. Nem volt elkényeztetve a férfi figyelmétől, ezért mindent megtett, hogy ne veszítse el a lehetőséget. Aztán csak rosszabb lett a helyzet, mert a lánya ultimátumot adott: “vagy kicseréled a lakást, vagy elmegyek otthonról”. A tanárnőm bölcs asszony volt, és állta a sarat. A lánya pedig nem akar senkire sem hallgatni a környezetében. De sajnálom az anyját: felnevelni és nevelni, és a végén idős korában nem jön ki az egyetlen lányával.
