– Mikor mész haza? – Örökre hozzád megyek. Nem fogsz vigyázni rám?
Véletlenül találkoztunk a hegyekben, amikor nyaralni voltunk. Csak udvariasságból kérdeztem a gyerekekről. Rögtön látszott, hogy valami nincs rendben, mert nagyon nehezen tudott válaszolni. A gyerekei már régen elmentek, a lánya orvos volt, a fia geológus.
– Én már elmúltam hetven, és még mindig nincsenek unokáim – sírta el magát Nelly.
A lánya, szép volt és szelíd, és tisztában volt a szépségével. A szülei tanárok voltak. Az iskolában a lány mindig főszerepet kapott, ő volt az ünnepek házigazdája, az osztályfőnök. Annyira szerette a színészetet, hogy a fővárosba ment, hogy beiratkozzon az egyetemre, de megbukott a vizsgákon. Ezután egy évig egy iskolában dolgozott, majd mindenkit meglepett: elsőre felvették az orvosi egyetemre. Most egy magánklinikán dolgozik, lakása és vidéki háza van.
– De boldogság nincs” – összegez Nelly. – Kétszer volt férjnél: az egyik idősebb volt nála és bántalmazó, elszökött tőle. A második egy fiatalabb férfi volt, aki maga is elszökött tőle. Hamarosan 50 éves lesz, és nincsenek gyerekei. És kinek van szüksége az ingatlanjaira?
A fiát az apjáról nevezte el. Még nincs 60 éves, és egyedülálló. Állandóan úton van, állandóan expedíciókban és tudományos munkában… Van egy háza, de nagyon ritkán látogatja.
– Ha nem lenne mobiltelefon és internet, senki sem tudja, mikor látná a gyerekeit. Így hát hozzájárultak, és megadták nekem ezt a szanatóriumi nyaralást. Egyedül élek, így legalább egy kicsit ránézek az emberekre. Most már tudom, miért élnek így a gyerekeim” – sírta el magát Nelly.
Nelly maga is egy olyan nagynéni karjaiban nőtt fel, akinek nem volt saját gyermeke. Már elmúlt harminc, ezért odakúszott a nővéréhez, és térden állva könyörgött: “Könyörülj rajtam, add nekem Nellyt. Nelly édesanyjának rajta kívül még négy gyermeke volt. Mindegyikükre rángatta. Ezért aztán a szeme sem rebbent, csak mondta: “Vedd el!” Nelly a nagynénjénél lakott, aki mindent megtagadott tőle. A ruhákat, a babákat és az édességeket. Még mindig könyvelőként dolgozott, de az már más volt.
Telt-múlt az idő, Nelly befejezte az iskolát, és elvégezte a Pedagógiai Egyetemet. Megnősült, és saját gyerekei születtek. Eleinte még látogatta a nagynénjét, de aztán teljesen megfeledkezett róla, a családi problémák, a munka, a távolság miatt… Idős korában a nagynénje magától is meglátogatta Nellyt. Alig bírta vonszolni a bőröndjét, és nagyon gyengén, kimerülten, öregurasan beesett a házba. Nelly férjének ez nem nagyon tetszett, és magának Nelly-nek sem.
– Mikor mész haza?
– Végleg hazamegyek. Nem fogsz vigyázni rám?
– Hát, tudod, vannak gyerekeim, van férjem… Boldogtalan vagy otthon? – Még aznap a nagynénje összepakolta a holmiját, és sírva távozott, hogy öregségére ugyanúgy vigyázzon a gyerekeire!
Egy hónappal később Nelly táviratot kapott: amint megérkezett a nagynénje, azonnal lefeküdt, és soha többé nem kelt fel. És csak évtizedekkel a nagynénje halála után jutott eszébe Nelly: voltak gyerekei, de senki sem vigyázott rájuk.
