Mary és én a középiskola óta barátok voltunk, aztán együtt jártunk egyetemre. Mindig is gyönyörű volt, ezért is ment hozzá az évfolyamtársunkhoz a második évben. Sonny csak egy hétköznapi srác volt a faluból, de hihetetlenül jó szívvel. Már amikor született egy lányuk, én is férjhez mentem, de az én házasságom nem úgy alakult, ahogy terveztem. Anthonyval alig több mint egy évig éltünk együtt, aztán szétmentünk. Soha nem született gyerekünk. Maryvel sokat találkoztam.
A válásom után is támogatott. És amikor megszületett a második lányuk, még keresztanyává is tettek. Azután a pillanat után még közelebb kerültem a családjukhoz.
– Annyira sajnálom magát. Nem is tudom, mit tennék, ha egyedül lennék. De nem is akarok erre gondolni, mert az én Fiam más. Ő szeret engem, és soha nem bántana.
Marynek egyszer volt egy évfordulója. Otthon ünnepeltek, hiszen a második lány, a keresztlányom még nem töltötte be az egy évet. Miután a vendégek elmentek, úgy döntöttem, segítek, letakarítottam az asztalt, és elmosogattam. Már este tizenegy óra körül járt, amikor elindultam hazafelé, pedig a szomszéd utcában lakom.
– Fiam, vidd haza Alice-t, az utcában már éjszaka van. Nekem is biztonságosabb lenne. Aznap este egy lámpásokkal megvilágított utcán sétáltunk. Nem tudom, hogyan, de Sonnyval megcsókoltuk egymást a felhajtón.
Olyan volt, mint egy álom. Nem tudom, mi szállt meg akkor mindkettőnket. Attól kezdve titokban kezdtünk találkozgatni. Minden olyan romantikus volt. Virágot, ajándékokat, szeretetet adott, ami nekem annyira hiányzott. Egyre ritkábban mentem a barátomhoz. Mindenféle történeteket találtam ki, csak hogy ne találkozzak vele. Sonnyval olyan volt, mintha a paradicsomban élnék. Egyre gyakrabban látogatott meg.
Egy nap Mary sírva jött hozzám. Elmondta, hogy a férje annyira megváltozott, hogy érzi a szívében, hogy a férfi együtt van valakivel, és hogy hogyan fog ezzel együtt élni. Ránéztem, és nem éreztem együtt vele. Azt hittem, nekem is jogom van a boldogsághoz, akár máséhoz is… De egy nap minden megváltozott.
Nagyon feldúltan jöttem haza a munkából. Fájt a fejem, és akkoriban nagyobb szükségem volt Sonny támogatására, mint valaha. A megbeszéltek szerint eljött hozzám. De ahelyett, hogy megsajnált volna, megsimogatott volna, csak annyit mondott, nem nagy ügy, jobb, ha hagy eszem.
Ezen a napon a leves nem volt jó, a szelet megégett. Dühös lett, és azt mondta, hogy nem vagyok háziasszony, és kész. Olyan volt, mintha egy fátyol esett volna le a szememről.
Mit tettem én? Mire volt ez az egész? Mária bízott bennem, én meg így viselkedtem. És nem tudom, meddig tartott volna ez így, ha nem jön a helyzet a szeleteléssel. Rájöttem, hogy a romantika nem tart sokáig, és kezdődik a mindennapok: koszos zokni, mosatlan edények, rosszul vasalt ing. Rájöttem, hogy ő a leghétköznapibb ember, amiből olyan sok van a világon. Csak ki kell várni, amíg a boldogság megjelenik a horizonton.
Kedves lányok, ne feledjétek, mielőtt beleszeretnétek egy másik férfiba, gondoljátok meg alaposan, hogy megéri-e. Higgyétek el, ő is olyan, mint mindenki más. A romantika nagyon gyorsan elmúlik, és maradnak a mindennapok.
