Sarah a régi kunyhójában élt. Három gyermeke született, a gyerekek felnőttek, megházasodtak, mindegyiküknek saját gyermeke született. Az asszony egyedül élt. Egy nap a gyerekek még azt is elhatározták, hogy eladják az anyjuk házát, mondván, hogy drága a föld, gyorsan megveszik a házát. Az édesanyjukat pedig magukkal vinnék, de a kutyát odaadnák a barátnőjüknek, a macskát pedig hagynák, hogy ő vigye magával.
– Anya, hajrá! Nem mintha egy idősek otthonába adnánk! – mondta az egyik lány.
– Hogy mehetnék el, nincs semmim, csak a házam. – Sarah sírva fakadt.
– Majd mi gondoskodunk rólad. Ne aggódjatok! – mondta a fia, Vincent.
A házat eladták. Sokáig vitatkoztak azon, hogy ki vigye el először a nagymamát.
Végül Vincent vitte el pár hónapra, mielőtt a felesége botrányt csinált.
– Nem eszem vele többet, az egész házban kurjongat. – Kiabált Vincent felesége.
– Meg fog hallani téged! Hát akkor vidd a szobába, hadd egyen ott! – mondta a feleségének!
– Ez már több is! Akkor menj utána egy seprűvel!
Így tévedt be Sára minden alkalommal a gyermekei házába, mígnem az egyik lánya őt hibáztatta férje és ő veszekedéséért.
– Az egész a te hibád volt, és a te házad! Nem kaptunk egy fillért sem! Mindig az életünk útjába állsz! Dobd ki azt a macskát! – mondta a lány az anyjának.
– Hogy dobjam ki, ő az én régi barátom – válaszolta a nagymama.
A macskát a hóna alá véve elindult a falujába, csak útközben lett rosszul. Egy idegen jött oda hozzá:
– Nagymama, jól vagy? – Kérdezte Sam.
– Igen, fiam – felelte Sára.
A fiú elvitte a nagymamát a házába, amit Sam kisgyermekei reggel felébresztettek. A nagymama elmesélte nekik a történetét, a fiú pedig a sajátját, hogy ő és a felesége árvaházból jöttek. Négy gyermekük van, kettő szintén az árvaházból, a másik kettő a feleségétől született.
Ahogy telt az idő, a gyerekek nagyon megszerették a nagymamát, állandóan a macskával játszottak, Sarah új családot kapott, a gyerekek pedig nagymamát. Sarah saját gyermekei soha többé nem emlékeztek az édesanyjukra.






