Megérkezett a nagyi, – a legkisebb unoka kirepült a szobából és a karjára ugrott, amiről leestek a szatyrok – a nagyi nem jön üres kézzel.
-Mama, hányszor kell még elmondanom, ne cipelj nehéz dolgokat, a boltokban minden van.
-Boltok, boltok, és mit lehet venni a boltokban?
-Anyu, elfelejtetted, örököltem a nagynénémtől.
-Igen, megkaptad, látom, hogy a férjed takarítja a kanapédat…
“Neked meg gratulálok, kedves anyósom – mondta szarkasztikusan a férfi.
-Takarja el a hasát, mert úgy kilóg, mint egy terhes nőé.
Aztán egy kicsit megijedt: “Tényleg tudja?” – gondolta.
Elhagyta a feleségét, és ki volt vele? Még gondolatban is fél bevallani, mi az ördög zavarta össze, és most nem tud semmire gondolni, csak rá. Már nem aludt tovább. Nem baj, hogy a lány a lányom barátnője és sokkal fiatalabb nála.
A legidősebb unokája kiúszott a szobából, már nem veti magát a nyakamba – gondolta a nagymama -, és a kora sem olyan, hogy gyöngédséget nemesítsen, huszonöt, és még szűz, nem lehet férjhez adni.
Mostanában, valahányszor a házukba jövök, van néhány titokzatos ember, meg kell kérdeznem a fiatalabbat, a lánya későn szült, hol lát ilyen különbséget, még tizenöt évesen is.
-Anya, nem hallod? Hívnak, hívnak, menjünk vacsorázni.
-gondoltam a lányomnak.
Leültünk az asztalhoz, és ekkor megszólalt a csengő.
A nagyobbik lányom felugrott. -A barátom.
-Menj vissza a helyedre.
-Ez a lány gyakran van ott – gondolta a nagymama. -Elfoglalom a helyem az asztalnál. Nem szeretem…
De hangosan nem mondott semmit.
Miért jöttél, anya, mintha nem ígérted volna meg – kérdezte a lány az anyját.
“Rosszat álmodtam, mintha egy gólya szállt volna le a házad tetejére, és a vejem üldözte volna… – Nem.
Szóval a gólya a gyerekeknek való, hát vajon úgy döntöttél, hogy öregkorodban szülsz?
-Anya, miről beszélsz? Én szültem az enyémet.
A vejed szült?
-Anya…
-Ne aggódj, majd ő hozza, és észre sem fogod venni…
Rég nem nevetett így egy nő:
-Kinek van rá szüksége? Nézd meg a pocakját!
Ne a pocakját nézd, hanem a zsebét, remélem, nem a vejedet hagytad örökölni?
-Anya, mindent elosztottam a lányok között, csak a boltot nem.
-Látom, a barátnődnek megváltozott a járása, óvatosan jár, terhes?
-Dolgoznak és esténként otthon maradnak.
Otthon jó, de ő és a veje egymást nézték, semmi sem kerüli el az anya tekintetét.
Az anyós felsóhajt. Azt gondolja – amíg nem tudok meg mindent, addig nem megyek el.
Rövid időre a vejemmel kellett maradnom. Második nap este az öregasszony a lila bokrok között ül, teát iszik, kegyelem. Egy új pavilon épült.
-Hála a nővéremnek – gondolja. – Gyermektelen volt, nyugodjék békében, mindent a lányomra hagyott.
-Igaz ez? – hallatszott hirtelen a sűrűből a vejem hangja.
-Igaz, két hónapja terhes vagyok, ha apám megtudja… nem tudom, mi lesz – válaszolta az unoka barátja.
-Minden rendben lesz, elválok, felosztom a vagyont és építek egy házat. És ki lesz nekünk?
-Én még nem mentem sehova, hogy mehetnék, anyám a kórházban dolgozik…
– “Kedvesem, gólya jött a tetőre” – gondolta a nagymama.
– “Gyere ide”, szólította a lányát.
– “Mi történt, miért sikítasz, megijesztettél, cseng a füled?
-Most még rosszabbul cseng, a tiéd már gyomorral jár…
-Hát még mi van?
A férfi áll és nem lélegzik, nem gondolta, hogy ilyen gyorsan kinyílik.
-Elhagylak, ne veszekedj sokat, szerelmes vagyok…
-Szerelmes lettél? Kibe? Ne nevettess meg!
A nő csuklásig nevetett, nem tudta abbahagyni.
-Te szerelmes vagy, és ő? Öreg tuskó, ő elég jó a lányodnak – nyugodott meg hirtelen az asszony.
A férj otthagyta a feleségét.
Sokáig tartott, mire észhez tért, a város kicsi, minden és mindenki a szeme előtt van.
Régebben veszekedett, aztán szenvedett, miért szégyenítette meg magát. Lassan megnyugodott, elkezdett dolgozni a boltban, gondjaiban kezdett elfelejteni.
És a férje? Neki és a barátnőjének két lányuk volt. Most fejezik be a házat.
Így van ez az életben, és a kézben tartott álom és a gólya nem mindig szerencsés!
