Anyámnak van egy Glória asszony nevű barátnője. Ő nemrég csinált egy ilyen dolgot! Kiadta háromszobás lakását diákoknak, összegyűjtötte a nyugdíját, megszervezte a régi dolgok kiárusítását, és vett egy túrát. Először Spanyolországba ment, és annyira megtetszett neki, hogy később Egyiptomba, Görögországba is ellátogatott. Ciprus különösen tetszett neki. Még azzal is viccelődött, hogy hosszú időre tervezi, hogy ott marad.
– Úgy tűnik, öregkorára már nincs elég esze – mondta Peter, Gloria apósa és egyben barátom.
Elég jó barátságban vagyok Annával, Gloria lányával. Ő és a férje gyakran meglátogatnak engem. És ma ismét panaszkodtak az idős asszonyra.
– Miből gondolod ezt? – Meglepődtem.
– Miért tenne ilyet? Nem tudna a családjáról gondoskodni ahelyett, hogy a tengerparton napozik? Jobb lett volna, ha a pénzt javításra költi! – Péter szemrehányást tett.
Amikor a férjem bement a fürdőszobába, Anna odajött hozzám:
– Anya azt mondja, hogy én is az ő nyomdokaiba lépek, és körbeutazom a világot. Igaz, a férjem kategorikusan ellenzi. Mint, hogy van egy hitelünk a kocsira, amit még nem fizettünk ki. Én pedig nagyon szeretnék a tengerhez menni! Több sógor untat engem. Hiszen amíg anyukám pihen, addig nekik kell vigyázniuk a kis unokákra. De mit tehetnék én? Hányszor nem mondtam – semmi értelme, nem törődik a lányával és a kis unokáival!
De még mindig nem értem – ki találta ki ezt a hülye sztereotípiát, hogy egy nőnek minden idejét a családnak kell szentelnie? Köpködve a saját érdekeit, főzve reggeltől estig? Nem, köszönöm, nem kell. Mindannyiunknak van egy álma. Miért kellene tehát feladnunk azért, hogy valakinek a kedvében járjunk?
– Őszintén szólva, reméltem, hogy feladja a lakását. Mi kapunk két szobát, ő kap egyet, és mindenki boldog. De ehelyett úgy döntött, hogy kiadja. Idegeneknek! Ó, milyen dühös lett az én Péterem. Néhány napig nem beszéltem vele, és mindezt anyám ilyen szemtelen cselekedete miatt. Öreg korában úgy döntött, hogy elutazik. Jobb lenne, ha a dácsában “pihenne”. Sógorok – normális emberek. De nem, anyám mindent elront a szeszélyeivel. Hogy el akar repülni Csehországba, aztán csomagol egy bőröndöt Franciaországba. Az unokák nem fognak emlékezni arra, hogy a nagymama hogy néz ki!
– Hidd el, barátom, hamarosan jobbra fordulnak a dolgok. És talán így megtalálja majd a szerelmét? – Próbáltam könnyíteni a hangulaton. De valamiért nem sikerült, és a barátom csak még jobban megsértődött.
És akkor eszembe jutott egy történet. A kolléganőm anyukája, miután nyugdíjba ment, azt mondta, hogy most már csak magának kezd élni. Összepakolta a holmiját, eladta a lakását, és egy másik országba költözött a nővéréhez. Ott találkozott egy jóképű férfival, és egy hónap múlva összeházasodtak. Igaz, a lánya határozottan elutasította, hogy meglátogassa a saját anyját. Még telefonon sem leveleztek egymással. És mindezt azért, mert az anyja egy igazi egoista. Végül is a kolléganője azt remélte, hogy az anyja majd az unokáival fog játszani, miután nyugdíjba ment.
Anyám szinte napi kapcsolatban van Gloriával, ő most Olaszországban van. Megígérte, hogy egyszer majd elviszi magával a barátnőjét egy kirándulásra. És mutatja, milyen szép külföldön, milyen szép házban lakik, milyen tájak vannak ott. Őszintén szólva én magam is irigylem őt. Ha szabadságot kapok a munkahelyemen, az első dolgom lesz, hogy a férjemmel repülök nyaralni.
A lánya, Anna azonban még mindig nem érti ezt a viselkedést. Minden alkalommal, amikor elkerüli, hogy az anyjáról beszéljen, azt hiszi, hogy rosszat tett:
– Ha meglátogat, még a küszöbön sem engedem be! Ha az utazás fontosabb neki, mint a család, menjen csak el a távoli tájakra!
Szerintem Gloria helyesen cselekedett. Annyi éven át keményen dolgozott, és most itt az ideje egy kis belső békének. És ő az utazást választotta. Anna már felnőtt, és gyereket nevel Péterrel. Akkor miért gondolja, hogy az anyja tartozik neki? Mindenkinek joga van a személyes boldogsághoz.
Ön kit támogat ebben a helyzetben? Miért?
