A lány, aki éppen akkor beszélt a szállítóval, összerezzent, és majdnem elejtette a telefont.
– “És te még mindig ülsz!” – morogta az anyósom a szobába nézve.
A lány tovább beszélt, és igyekezett nem figyelni a nőre.
– Mindig a telefonba beszélsz! Nem kell friss borscsot főzni, vagy szeletet készíteni… – folytatta a nő.
– Csönd legyen! – kiáltotta a lány, és visszatért a telefonhoz.
– Itt csitítgat! Jól van és jó! – az anyós felemelte az állát, és kilépett a lakásból.
A lány befejezte a beszélgetést, és hangosan felnyögött, fejét az asztalra hajtotta. Milyen fáradt volt!
A férjével tavaly végre kifizették a jelzáloghitelt. A lakás egyszobás, de tágas volt, nagy konyhával és erkéllyel. A házaspár a család utánpótlásán gondolkodott, és most dolgozott, pénzt spóroltak a szülési szabadságra.
Az új realitásokban a lányt áthelyezték távmunkára, és most otthonról dolgozott. A férfi tökéletesen megértette, hogy még nehezebb otthon dolgozni, de az anyós…
Általában a férfi szülei a külvárosban laktak, de a kor megviselte őket, és az ifjú pár nem tudott gyakran jönni. Ráadásul a szomszéd bővíteni akart, és fél éve győzködte őket, hogy adják el a régi házukat telekkel együtt. Aztán kiderült, hogy a fiuk melletti lakás eladó. És az anyós, aki kategorikusan ellenezte a városba költözést, hirtelen beleegyezett, hogy eladja a házat, és gyorsan megvette ezt a lakást. Az apa még dolgozott, de az anya nyugdíjba ment, és felmondott. Ott unatkozott egyedül, itt pedig a menye volt mellette egész nap.
De nem értette, hogy a lány nem a barátaival beszélget telefonon és nem a Facebookon, hanem dolgozik. Hogy voltak kötelezettségei, amiket napközben teljesítenie kellett, különben megrovásban részesül és kirúgják.
Most a nő elkísérte a férjét a munkahelyére, ugyanakkor a fiú is elment, a lány leült a munkahelyére, és a nő meglátogatta.
A lány először próbált magyarázkodni, majd a fiú beszélt, de ez csak egy napig segített. Másnap reggel kinyílt az ajtó, és az anyós hangja hallatszott az egész lakásban.
A fiatalok egyszer még a lakáskulcsot is elvették, de akkor a lánynak a csengő trillázásával kellett alkudoznia, és csak az anyós pánikja és a rendőrség kihívásával való fenyegetés kényszerítette a lányt, hogy kinyissa az ajtót. Többet nem kockáztattak.
És most már mindent megpróbáltak, és a lány nem tudta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Nem lehet így élni.
Most az anyós dacosan megsértődött, de ez legfeljebb pár óráig tart, aztán megint jön tanácsokkal, piszkálódással és hosszú beszélgetésekkel.
– Nem tudok így tovább élni… – mondta a lány az éjszaka csendjében… – Nem lehet így élni, még a te szavaidra sem figyel, az enyémről nem is beszélve
– Megértem – sóhajtott fel a férfi. – De nem tudom, mit tegyek. Az ő döntésük volt, eladták a házat, lakást vettek, nem tudtuk megakadályozni… És mi lenne, ha lefoglalnánk?
– Mivel? Én már néztem órákat nyugdíjasoknak, most minden bezárt.
A szobában csend lett.
– Mennyi megtakarításunk van? – kérdezte hirtelen a férjem.
– Meg kell nézni a számlákat, van még készpénzünk. De miért?
– Holnap megnézzük. Most egy egyszobás lakásban élünk, és megszületik a baba, mit fogunk csinálni? Keressünk egy nagyobb lakást?
– Egy lakást? Egy nagyobbat? Valahol máshol?” Még az ágyban is felült.
– Persze, mire várunk még?
– Igen! – a lány sikoltozva rohant a férje karjaiba. – Igen!
Másnap a lány repült a lakásban, még az anyósa sem zavarta, aki megint bejött.
Egy hónappal később a pár megdöbbentette szüleit a költözés hírével.
– Hogyan?” – az anyós leült a székre.
– Csönd legyen! Ügyes vagy! – mondta az apa. – És hol fogják felnevelni az unokájukat? Helyesen cselekedtek!
– Anya, mi csak a szomszéd kerületben leszünk, még a város másik felén sem – guggolt le a fiú az anyja elé. – És te most telepedj le, sok korodbeli szomszédod van.
Meglepő módon az első sokk ellenére az anyós gyorsan csatlakozott az építőcsapathoz.
És az ifjú házasok új nászútra indultak az új lakásban.
