– “Már vettem egy kiságyat és egy bölcsőt a lányomnak. Nem vettünk semmit a szülés előtt, azt mondják, rossz ómen – a kórteremben a legfiatalabb, egy kislány, az ágyon ült és szüntelenül beszélt.
Egy nap múlva elbocsátották újszülött kislányával.
-A férjem azt mondta, jó, hogy ez az első lány! Segíteni fog nekünk, ha felnő. Biztosan szeretnénk egy másodikat is. Már mindent megvettél?
-Az anyósom mindent megvett, nem bízik a fiában – mondta halkan a lány és a harmadik ágyra mutatott. -Hagyd aludni, csak este került ide. Különben hamarosan hozzák nekünk a gyerekeket etetni, biztos sikítanak és felébresztenek minket.
-Mi baja van? Valami komoly dolog történt?” – kerekedett el a lány szeme.
-Nem tudom, úgy tűnik, a baba jól van – suttogta a második.
A harmadik ágyon fekvő nő megmozdult, és lassan a szomszédai felé fordult. Láthatóan idősebb volt, mint a szomszédai.
– “Ne suttogjon. Én nem alszom. Minden rendben van a kislányommal, csak még nincs hozzá erőm.
-Oh, bocsánat.
-Készüljetek, jönnek a gyerekek, hallod? -A lány kényelmesebben lefeküdt az etetéshez.
Behozták őket. Az átlátszó bölcsőkben a babák kinyitották a szájukat, és kiabáltak valamit. Azt kérték, hogy egyenek.
-Mamák, szedjétek szét! És neked, kedvesem, legkorábban holnapra szóltak – mondta a szomszédasszony.
-Köszönöm, tudom – mondta az asszony halkan, boldog mosollyal.
A jóllakott csecsemőket hamarosan elvitték. A harmadik ágyból pedig az asszony lassan felállt, és az ablakhoz ment:
Élek!” – Nézett körbe, meglepett pillantásokat érezve.
A nő némán, az ablakpárkánynak támaszkodva hallgatott. Aztán megszólalt:
-Lányunk született. Befejezte az iskolát. Elmentünk a tóhoz ünnepelni a társasággal. A lányom nem nagyon tudott úszni… A vízen… És a legrosszabb történt… Azt hittem, meg fogok halni, nem tudtam elhinni…
A férjem támogatott, valahogy az élet ment tovább, mint egy álomban.
És akkor hirtelen – terhes vagyok!
És már majdnem negyvenöt éves vagyok. A vajúdás korán kezdődött. A férjem azt mondta – ha valami, akkor én vagyok a legfontosabb.
És én azt mondtam nekik a kórteremben – ha van választás, a fő lány… Nem akarok ilyen életet, ha megint elveszítem a lányomat!
-A szülés váratlanul indult be. Azt mondták nekem – gyerünk, szedd össze magad. Hallottam a lány hangját, és nem emlékszem semmi másra… És hirtelen…
-Nem tudom, lehet, hogy azt hiszed, hogy csak képzelődöm, de beszélnem kell. Nem gondoltam volna, hogy így fogok érezni.
Hol vagyok, mi vagyok – nem értem. Aztán éreztem – nem a Földön vagyok.
Nem látom magam, és sötét van körülöttem. Soha életemben nem éreztem még ilyen magányt! Aztán a magány kezdett elmúlni.
És hirtelen úgy érzem – valami közeledik felém. Egy meleg, könnyű, jó valami közeledik. De ami nem világos, nincs alakja. És… nem is tudom elmondani, nem találom a szavakat. Kommunikál velem. Sem szavakkal, sem gondolatokkal, sem képekkel. Nem tudom kifejezni, hogy mi volt az, nincsenek szavak, amivel közvetíteni tudnám.
Hirtelen minden világossá vált számomra! Minden, ahogy az élet rendeződik, nos, minden! És rájöttem arra is – ott van az otthonom, ott jó. Ott akarok maradni, nem akarok elmenni!
De hirtelen egy halk hang szólalt meg messziről. Egy gyerekhangot hallottam. Halk, gyenge.
És… azt a parancsot kaptam, hogy térjek vissza.
Egyáltalán nem akartam, de megértették velem – még nincs itt az ideje. És ha eljön az idő, akkor igen. Mindannyian ott leszünk.
Nehéz volt visszahozni engem…
– “Azt hittem, hogy minden olyan nehéz… És akkor hirtelen hangokat hallottam, fényt, minden lebegett körülöttem!
Visszatért, visszatért, minden rendben van! És az orvosok dolgoznak rajtam.
-Nem tudom, mi volt, mit értettem meg az életből – nem hagyták, hogy emlékezzek. De most már minden értékes számomra.
Minden levél vagy fűszál. Minden másodperc.
És sírt, gyászolva mindent, amit átélt, és még a váratlan örömöt is megsiratta.
Az északi szomszédok megnyugtatták.
– “Valahogy megváltoztál, bölcsesség van a szemedben.
– “Nos, igen, szültem egy embert, a lányunkat. Ez egy rendkívüli csoda, tudod?” Az asszony megölelte a férjét.
-Köszönjük, hogy ezt elmondtad nekünk – suttogta halkan a szomszédasszony.
A férj már rohant is hozzá, átvette a gyermeket, megcsókolta a feleségét. És most még inkább, mint valaha, érezte, milyen szép, milyen csodálatos az élet.
És legyen boldog ez a szokatlan, idegen asszony és a kislánya.
Az élet adott neki még egy esélyt, és ő megérdemelte…
