Anyósom rám pillantott, és értékelő pillantással vizsgálta a köntösömet. Furcsa foltok borították. Aztán azonnal az unokája felé fordította a figyelmét.
-És ki itt ilyen kicsi és jóképű? Kit tart a mama a kezében? És ki piszkította össze a pelenkát? Nagymama hozott neked új játékokat.
Amikor a fiamat mostam, anyósom odajött hozzám. Fölényes hangon kérdezte:
– Nem működik a mosógéped? Nálam kimoshatnád a piszkos ruhákat.
Anyósom egész természete egy mondatban. Mióta megismerkedtünk, mindig egy pillantással vagy célzással fejezte ki elégedetlenségét velem szemben.
Nem kell sokáig találgatni. Most a kinézetemet kritizálta. Vajon tudnia kell-e, hogy ezt a köntöst csak másfél órája vettem fel? Valószínűleg nem. És ő sem hinné el…
Anyósom nem sietett az unokájával segíteni, hanem gyorsan elment a konyhát ellenőrizni, útközben pedig a hálószobánkat és a gyerekszobát.
– “Hazajött már a férjed a munkából az éjszakai szolgálat után?” – kérdezte halkan: – Persze, hogy kimerült… Meghívtam szombatra, hogy látogassátok meg, de azt mondta, hogy segítségre van szükséged otthon. Ezért jöttem ide. És reggeli van, van laktózmentes tejed?
Dühös voltam. A beleegyezésem nélkül hívta ide az anyósát. Ő fog segíteni! Persze, hogy segíteni fog! Csak még fáradtabb leszek tőle, mert:
1. “Ne tegye a fiát pelenkába. Isten ments, hogy később ne legyenek unokáid. Érted, mire gondolok?
2. “Van laktózmentes teje? És sütemény cukor nélkül vagy cukorpótlóval? A kenyér csak fehér? Rozskenyér nincs, ugye? Ne fáradj az ebéddel. Csak zöldséget és fehérjét eszem”.
3. “Nem, kisfiam, a nagymama nem vesz a karjába. Gyenge a hátam. Annyit sír. Hagyd ott a zuhanyzót, gyere ide. Akkor majd megmosakodsz”.
4. “Mindenképpen vasald ki a pelenkákat mindkét oldalról. Ne légy lusta. Amikor a fiam kicsi volt, én is ezt csináltam megállás nélkül.
És cseresznyeként a tortán:
5. “És az én gyerekeim ezt nem engedték meg maguknak”.
Ez a mondat a kedvencem. Beleborzongok az idegességtől, amikor anyósom megdicséri a másik unokáját, az unokahúgomat. Szerinte ő születése óta egy angyal. Soha nem sírt, és amikor vécére akart menni, felemelte a lábát: “Milyen okos kislány”.
“A tiéd még csak meg sem közelíti” – ez a szavak alcíme.
Elegem van belőle!
Tisztelem az anyósomat. Elvégre ő nevelte fel a csodálatos férjemet…
“Igen, igen, az, aki másokkal levelezik” – emlékeztet egy belső hang. Az emlék könnyeket csalt a szemembe. Ez annyira fájdalmas! Én nevelem a gyerekünket, nekem nincs időm magammal törődni, a férjem pedig másra talál időt!
Anyósom ellenállása ellenére rávettem, hogy vegye a karjába az unokámat. Bezárkóztam a fürdőszobába, és sírni kezdtem. Nem tudom, mi bajom van, mert általában vissza tudom tartani a könnyeket, pedig sok okom van rá.
Egyszerűen nem bírom tovább. Nincs több erőm. Belefáradtam a szoptatásba, belefáradtam, hogy nem tudok normálisan fürdeni és enni. Filmet akarok nézni, szépségszalonba menni vagy könyvet olvasni… Ehelyett tolószékre és porszívóra várok. Az egyik lábammal a fiamat ringatom, a másikkal pedig takarítok. Közben a kezem a konyhában lesz. Az egyik a férjemnek fog főzni, a másik pedig az anyósomnak. Hiszen neki diétája van, minden cukor, olaj és tej nélkül.
– Gyere ide! – kiabál az anyós, – A macskád tönkretette a cipőmet! Sürgősen ki kell mosni őket!
Az a macska! Milyen jó fiú! Úgy látszik, megérezte a hangulatomat. Adnunk kell neki egy kis finom halat.
– Ezt nem teheted! – Mondtam, amikor kiszálltam a fürdőből. A macska arcán látszott a megbánás, de nem szégyellte magát. Már szaladt is felém, hogy átvegye a háláját.
Anyósom odaadta a fiamat, és útközben megkérdezte:
– Mi történt veled?
Válaszul megvonogattam a vállamat, és azt mondtam:
– Semmiség. A férjem egy másik nővel kommunikál! El akarok válni. Igen, sajnálom a gyerekeket, de van más kiút?
És te mit tennél, ha nő lennél?
