Amikor még nagyon kicsi voltam, a bátyám, Fülöp jobban vigyázott rám, mint a szüleim. Ők dolgoztak, és sajnos gyakran nem voltak ott a megfelelő időben, de Fülöp volt a támaszom, támaszom és megbízható vállam. Fülöp tanított engem, elmagyarázta nekem a nehéz témákat, segített, bármit is csináltam. Édesanyám sokat dolgozott, így Fülöp gyakran főzött nekem. Amikor befejeztem az iskolát, felajánlották, hogy Angliában folytassam tanulmányaimat. A tudásom megvolt hozzá, de pénzem nem volt.
Fülöp akkor megnyugtatott. Lehetőséget adott arra, hogy álmaim országában tanulhassak, megkereste és elküldte nekem az összes pénzét a személyes kiadásokra és a tandíjra. Öt év múlva már mestere voltam a szakmámnak, és Fülöpnek sikerült férjhez mennie, nemrég pedig édesanyámat is magával vitte, mert neki már nehéz volt önállóan mozogni. Visszatértem a szülőföldemre, és saját vállalkozásba kezdtem. Minden tökéletesen ment, hamarosan vettem egy lakást. A szülői házunk üres volt, és akkor gondoltam, miért ne valósíthatnám meg a bátyám álmát.
Ő mindig csak velem törődött, megfeledkezve a saját álmairól és vágyairól. Szóval miért ne építeném át a szüleim házát autószerelő műhellyé a bátyámnak! Így hát pontosan ezt tettem. A bátyám születésnapján úgy volt, hogy átadom neki az álmom kulcsát, de aztán az ünnep előestéjén felhívott, és megkérdezte, nem bánnám-e, ha eladná a házát, és megosztoznánk a pénzen. Nos, természetesen visszautasítottam, de a bátyám nem sokáig maradt ideges. Amikor bevittem a bátyámat a műhelybe, olyan ragyogott a szeme! Ilyen őszinte örömöt már régen nem láttam. Philip
megölelt, és elkezdett köszönetet mondani, de mindannyian tudjuk, hogy bármit is teszek, az egész életem során tanúsított hozzáállását nem lehet kárpótolni.
