Az én Márkom igyekszik mindenkinek a barátja lenni, kivéve saját magát és a családját. Lehet, hogy megcsal, lehet, hogy megfosztja a gyerekeket, lehet, hogy pénzt kér kölcsön anyámtól, de nem nekünk, de még csak nem is magának, hanem másoknak. Mi magunk is eléggé szegényesen élünk. Én a tisztítóban dolgozom, vagy pincérnőként egy kávézóban, és közben óvodába viszem a gyerekemet, míg Márk egy lúzer ingatlanügynök, aki lakásokat ad ki. De mindig balszerencséje van vagy a bérbeadókkal, vagy az ügyfelekkel – akik csalnak a pénzzel, akik ellopják a lakást, aztán kártérítést fizetnek neki… Szerencsére legalább a nagymamájától kaptuk a lakást, és Mark nem “csizma nélküli suszter”, de ez nem könnyíti meg az életemet.
Amikor a férjemnek jó napjai vannak, akkor vagy az összes pénzét a barátaival issza el, vagy elajándékozza azoknak a barátainak. Engem az dühít a legjobban, hogy egy idős szomszédja a barátja. Nyugdíjas, nem csinál mást, mint otthon ül, és parancsokat ad Márknak, hogy pucolja ki az ablakát, vegyen neki bevásárlást, vigye kórházba. Olyan, mintha lenne egy második ráncos gyerekünk. Néha Mark maga akar neki bevásárolni. Vagyis nem vehetünk cukorkát vagy epret egy ötéves gyereknek, mert akkor Márknak nem marad annyi pénze, hogy a nagyapjának zabkását, kenyeret és tejet vegyen rá.
– Az ő nyugdíja fillérekből áll.
– Szóval segítsenek neki a rokonai. Mindig a felnőtt unokákról beszél, hadd segítsenek ők is…
De Márk csak legyint a kezével, mondván, hogy nem értem, és általában önző vagyok, nem gondolok senkire. De én az vagyok! Nekünk van egy gyerekünk, aki felnő, hamarosan iskolába megy, és csak nekem kell spórolnom az iskolai egyenruhára és egyéb dolgokra, mert Márk majd segít a szomszédoknak. Teréz anya! És nem tudod megváltoztatni a gondolkodását, vagy felnyitni a szemét arra, hogy az emberek kihasználják őt.
Szerintem először magadról és a családodról kell gondoskodnod, aztán gondolhatsz másokra. Nem szabad minden fillért odaadni másoknak, és mégis szegényeknek lenni.
