Alina nagyon konzervatív családba született. A szülei egy vallási szektába jártak, ami nagyban befolyásolta az életszemléletüket. A huszonegyedik században éltünk, de ők úgy gondolták, hogy a lányuknak nem szabadna rövid szoknyát viselnie, körmöt festeni vagy sminkelni. Alina édesanyja nem szerette ezért a legidősebb fiát. Vilmos volt a legfőbb értéke, és a megengedő környezetben élt. Gyermekkora óta azt mondta neki, hogy bármit megtehet, és hogy neki kell gondoskodnia és nevelnie a húgát. A fiú nagyon komolyan vette anyja szavait.
Szemmel tartotta a húgát, és nem engedte, hogy a tudta nélkül egyetlen lépést is tegyen. Bármilyen apróság okot adhatott arra, hogy kezet emeljen a húga ellen. A szülők még a fizikai bántalmazást is jóváhagyták. A lány ketrecbe zárva érezte magát, és nem tudta, mit tegyen. Még azt sem engedték meg neki, hogy barátai legyenek. Pedig sok kötelezettsége volt otthon. El kellett végeznie a házimunkát, főzni mindenkinek, mosni és takarítani. Amikor tizenöt éves volt, szerencsétlenség történt. A bátyja balesetet szenvedett, és nem tudták megmenteni. Az édesanyja egy kicsit megőrült a bánattól. A lány is sírt, mert mindennek ellenére szerette a bátyját.
A történtek azonban egy kis szabadságot adtak neki. Barátokat szerzett. De a szülei nyomása még mindig nem tűnt el. Megbotránkoztathatták volna, amiért túl világos blúzt vett. A lánynak nem voltak meleg érzései a szülei iránt. Megtagadták tőle a jogot, hogy önálló személyiség legyen, és azt követelték, hogy az ő törvényeik szerint éljen. Párbeszédről szó sem lehetett, és minden magyarázkodási kísérlet kiabáláshoz és erőszakhoz vezetett. Amikor Alina nagykorú lett, munkát talált, és elszökött a szülői házból. Ma már nagyon sikeres fotós. Nem kommunikál a szüleivel.
