A kilencéves Alina gyakran maradt egyedül otthon – az apja és az anyja dolgozott, a nagymamája nyáron mindig a nyaralóban volt. Gyakran előfordult, hogy a kislány napközben sétálni ment, estére pedig hazament, és várta a szüleit. Mint mindenki más, ők is megparancsolták a lányuknak, hogy ne nyíljon meg idegenek előtt, bárhogyan is mutatkoztak be – sok gonosz ember volt, csaló, tolvaj vagy még rosszabb.
Egy nyári estén, amikor az apja üzleti úton volt, az anyja pedig egy céges buli miatt késett, Alina sokáig egyedül ült a tévét nézve. Nem hallotta a szomszéd szobában lévő telefont, ami töltésen volt, és lemaradt anyja hívásáról – tudatni akarta vele, hogy egy szomszédasszony átjön Alina házához, hogy vacsorát hozzon neki. Így a lány nagyon megijedt, amikor megszólalt a csengő. Lábujjhegyen kiosont az előszobába, és megpróbálta elérni a tanítványát, de sámli nélkül ez lehetetlen volt.
A szomszédasszony biztosan tudta, hogy Alina otthon van, ezért megszólította a lányt, hogy az anyja küldte, csak friss palacsintát hozott, be sem jön, csak hadd nyisson ajtót.
Alina rögtön azt gondolta, hogy ez a nő gyanús. Alina soha nem látta őt, akkor miért hozna neki palacsintát? Az anyja pedig soha nem mondott semmi ilyesmit. A szülei tanácsát megfogadva Alina azt mondta az idegennek, hogy távozzon, különben hívja a rendőrséget.
A szomszéd megdöbbent, és panaszt tett Alina édesanyjánál a lánya és a rendőrség fenyegetése miatt. Nem mindenki, aki jön, semmiképpen sem akar ártani a gyereknek.
Anya és apa aztán sokáig nevetett – ilyen kislány, és figyelmesen hallgatta a szüleit. Még palacsintával sem tudták megvesztegetni…
