Azt hittem, hogy ilyen történeteket csak női sorozatokban mutatnak be. Idegőrlő volt persze, hogy egy ilyen történet főszereplője leszek. Amikor hétéves voltam, apám elhagyta a családot. Édesanyám nevelt fel engem és a két kétéves nővéremet. Először azt mondta, hogy apám elment dolgozni, de aztán bevallotta, hogy soha nem fog visszatérni. Nehéz visszaemlékezni arra, hogy mi játszódott le a gyerekkoromban. Nagyon dühös voltam apámra, mindig lejátszottam a fejemben, hogy mit szeretnék mondani neki, ha hirtelen hazajönne, de nem jött haza. Anyám pedig soha nem ment férjhez. Sok év telt el, már harmincéves vagyok, és vannak saját gyerekeim.
A faluban maradtam, és béreltem egy kis földet. Kukoricát és napraforgót termesztek a kertemben, és van egy kis diófaiskolám. Egy nap felhív egy férfi, és vállalkozóként mutatkozik be. Azt mondja, hogy kukoricavásárlásról akar beszélni; beleegyezem. A megbeszélt napon egy kopasz öregember jön egy öreg autóval. Mosollyal az arcán odajön hozzám, és átnyújt egy csomagot. Kinyitom, és ott van benne kávé, sütemény és édesség. Megdöbbentem: ki ez a vállalkozó? Amikor bemutatkozott, rájöttem, hogy ő az apám. Azt sem tudtam, mit mondjak neki, pedig gyerekként mindig is elképzeltem ezt a pillanatot.
Ez volt életem legrövidebb beszélgetése. Nem akart kukoricát venni, így elköszöntem tőle. Megfordult és elment, én pedig utolértem, hogy átadjam neki a szaros zacskót, amit huszonhárom év távollét után hozott magával. Tényleg azt várta, hogy a karjába vetem magam és sírva fakadok? Felhívtam a nővéreimet, és figyelmeztettem őket a történtekről. Mint kiderült, nem volt hiábavaló: az apjuk is meg akarta látogatni őket furcsa ürügyekkel. Nagyon fiatalok voltak, amikor elment, és természetesen nem akarták látni. Vajon mit gondolhat az ember, amikor elhagyja a családját, majd egy doboz kávéval és cukorkával tér vissza?
