Így történt, hogy egyáltalán nem emlékszem az apámra. Anyukám azt mondta, hogy a műtétek előtt minden rendben volt. Apám ott volt, mindenben segített és támogatott minket. Csakhogy csak egy évig élt velünk. És a születésem első napja után eltűnt. Akkoriban még nem volt telefon, és anyám nem tudta, hol keresse. A munkahelyén nem tudtak semmit, és a barátai is csodálkoztak, hogy hová tűnt. Nagyon nehéz volt akkor anyukámnak. Megháromszorozta a részmunkaidős varrónői állását. Anyukám minden nap elvitt magával a munkahelyére, még hétvégén is. Emlékszem, milyen hideg volt az irodájukban, állandóan fáztam. Emiatt egész gyerekkoromban gyakran voltam beteg, majdnem krónikus orrfolyásom lett. Amikor pedig óvodába mentem, anyámnak sikerült dajkaként dolgoznia.
Mindig nem volt elég pénz, de anyám próbálkozott a kedvemért. Apám árulása után én lettem az élete értelme. Így végeztem el az iskolát, majd az egyetemet. Most dolgozom, és mindenben segítek édesanyámnak. Gondoskodom róla, hogy többet pihenjen, és kevésbé legyen ideges. Apámról az évek során nem érkezett semmi hír. Egy lakásban laktunk, és soha nem jött meglátogatni, még csak nem is gratulált az ünnephez. Aztán egy este, miközben anyám meggyes pitét sütött, én pedig munka után a kanapén feküdtem, valaki bekopogott az ajtónkon. Anyám elment kinyitni az ajtót, és én egy férfihangot hallottam. Ettől rögtön ideges lettem, mert mi nem ismerünk férfiakat. Kimentem a folyosóra, és ott állt az ajtóban egy púpos, bottal közlekedő öregember. Anyukám bement a konyhába, és azt mondta, hogy az apám az.
Elkezdett sírni és bocsánatot kérni. Azt mondta, hogy fiatal és hülye volt. Csak elmenekült a felelősség, a családja elől. Egy szomszédos városban élt, ahol új családja van, egy nálam kicsit fiatalabb lánya. Csak aztán elkezdett inni, és a második felesége kirúgta. És most, idős korában már gondok vannak az egészségével, gyenge a szíve. A lánya nem engedte vissza. Így ő volt az utolsó reményünk. Hogy őszinte legyek, nem is tudom, mit tegyek. Egyrészt ő az apám, és egész életemben rá vártam. Másrészt viszont elhagyott minket, és nem felejtette el, amikor segítségre volt szükségünk. Anyámat sajnálom a legjobban, nem akartam, hogy átélje azt a sok fájdalmat, amit apám okozott. Válasz nélkül hagytam, mondván, hogy gondolkodási időre van szükségem. Anyám nem mondott semmit, azt mondta, hogy csakis én dönthetek.
