Anyám egy kicsit később gondolt a gyermekvállalásra, mint mások. Csak 35 évesen adott életet első gyermekének – nekem. És 4 évvel később jött a hír – anya újra terhes volt, méghozzá hármas ikrekkel. Az orvosok nagyon aggódtak anyámért, elég nehéz lenne ebben a korban szülni, ráadásul hármas ikreket, de anyám megbirkózott vele. Negyvenévesen 4 gyermeket szült, ebből három csecsemő volt. Persze nem volt könnyű felnevelni őket, mint minden más kisgyereket, de anyám nem adta fel, és nem is hárította át a felelősséget másra, minden ügyünket személyesen intézte.
Egy nap apám hazajött a munkából, és felajánlotta, hogy eladja a jelenlegi lakásunkat, az eladásból származó pénzhez hozzáteszi a megtakarításait, és vesz egy új házat, ahol kényelmesebb lenne nekünk. Anyám beleegyezett, este aláírta az összes adásvételi papírt, és reggelre apám eltűnt, az összes holmijával együtt. Később anyám megtudta, hogy megunva az öreg feleségével és négy gyermekével való együttélést, a szeretőjéhez költözött. A lakást nem tudtuk visszaadni, egy egyszobás lakásba kellett költöznünk, amit anyám a nagymamájától örökölt. A javítás öreg volt, zajos gyerekek, a ház szűkös volt. Nem a legjobban éltünk, de nem volt más lehetőség.
Egy nap azonban, miközben a hármasikrek a homokozóban játszottak, egy férfi leült a padra, bemutatkozott, és beszélgetni kezdett vele. Pár nap múlva újra megtörtént, később elkezdte velünk együtt hívni anyámat különböző parkokba, fagyival vendégelt meg minket és anyámat, és gyakran bókolt neki. Majdnem egy év telt el így, aztán összeházasodtak. Hiába tudta, hogy 4 gyereke van, a férfi vele akarta leélni az életét. Ő lett a mi, bár nem biológiai, de kedves és legjobb apánk.
