– Hát milyen leves ez? Lisa, nem tanított meg főzni az anyukád? Anyám levesének mindig nagyon finom a leves. Meg kéne mondanom neki, hogy tanítson meg téged. George tovább ette a levest, és nehezményezte annak “élvezhetetlenségét”. Amikor a tányér kiürült, bedugta a mosogatóba, és a kanapéhoz ment. Lisa csendben mosogatni kezdett.
– Drágám, nem felejtetted el, hogy szombaton anyám születésnapi partijára megyünk? Süss egy pitét, hadd lássa anyád, hogy tudsz sütni. Remélem, a pitékben jobb vagy, mint a levesekben? George hangosan felnevetett.
Lisa nem volt elragadtatva. Nem tudott pitét sütni. Egyáltalán nem. És nem is volt kedve megtanulni, hogy meglepje a férje anyját. Már élt korábban is pite nélkül.
– Nem, a piték nem az én műfajom. Tudok sütni egy szép tortát a boltban.
– Ugyan már, bárki tud sütni… Ó, Lisa, Lisa… Jól van, majd kitalálunk valamit…
Lisa és George összejöttek pár hónapja. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Lisának úgy tűnt, hogy jó páros, sok közös van bennük, egyidősek. Egy hónap randizás után úgy döntöttek, hogy összejönnek.
George lakásán laktak. Ő osztozott a családi költségvetésen. A fizetése nála maradt, Lisáé pedig a közüzemi díjakra és az ételre. Ennyire volt elég a kis fizetés. Amikor a pénz elfogyott, Lisának koldulnia kellett. George szerette, ha kérnek tőle valamit. Fontoskodó tekintettel hallgatta, és egy pillanatnyi csend után mindig megkérdezte, hogy tényleg szükséges-e megvenni.
– Nincs semmim, amivel elmehetnék anyádhoz. Már régóta nem vettem semmi újat.
– Lelkem, tele van a szekrényed ruhákkal, ne találd ki. Emlékszem, hogy a zöld ruha vadonatúj, úgyhogy menj vele.
A zöld ruha tíz éves volt. Lisa már nem láthatta. Egy újra pedig nem volt elég pénz, sem korábban, sem most. De mit tegyen, újra fel kellene vennie. Szombaton számos rokon gyűlt össze, hogy gratuláljon a jubileumhoz. Lisa szerényen az asztal végén ült. György az anyja mellett ült.
– Fiam, miért ül olyan távol a szobatársad, nem akar látni minket?
– Anya, ne kezdd, hadd üljön ott, minden szeretted a közelben van…
Lisára kérdőn nézett szinte az összes vendég. Hat hónappal ezelőtt George elvált a feleségétől. A nő elhagyta őt.
Senki sem tudta az okát. George azt mondta, hogy nem értettek egyet. És most újat hozott… Néhány nappal később Lisa megbetegedett. Nem hívott orvost, saját magát kezelte. De gyógyszerre nem volt pénz, így George-tól kellett kérni.
– Gyógyszert kell vennem, megveszed nekem? Írok neked egy listát.
– Drágám, miért mérgezed magad vegyszerekkel? Anyukám mindig házi receptekkel csinálja, neked is ki kellene próbálnod. Sokkal egészségesebb lesz. És most a gyógyszerek nagyon drágák, nem engedhetünk meg magunknak ilyen kiadásokat!
– Te tényleg… Hogy utasíthatod vissza a gyógyszereket? Ez hihetetlen! Mostantól egy fillért sem adok a fizetésemből, mindent magam fizetek!
– Ez nem lehet. Az én lakásomban laksz, tehát magad fizeted. Ott van, hogy mennyi vizet használsz, minden nap hajat mosol, és ez mind nem ingyen van. Tudod, milyenek manapság a közüzemi díjak.
– Szóval én csak az albérlőd vagyok? Ez aztán a berendezés. És holnap elmegyek innen. Nem tartozom magának semmivel, ugye?
George meglepetten nézett Lisára.
– Nagyon sok pénzzel tartozol nekem.
– Micsoda? Sokkal?
– Nyilvántartást vezetek arról, hogy mennyi pénzt költöttem rád. Nem vagy a feleségem, úgyhogy nem pazarolom a pénzt. Bár az exem mindig engem hibáztatott, hogy nincs elég pénzem… Ti nők kereskedők vagytok, csak a pénzt akarjátok…
Lisa nevetett. Micsoda férfi, ő mindent számon tartott!
– Jól van, George! Kérlek, add vissza az összes pénzt, amit adtam! Vagy hát, vedd el az én, úgymond, adósságom fejében. Neked adom.
Másnap Lisa hazament az anyjához. Három nappal később George megjelent. Narancsokat tartott a kezében egy zacskóban.
– Arra gondoltam… Gyere vissza, megbocsátok neked. Rendben, add ide a fizetésed felét, a többit tartsd meg. És még… hiányzik a levesed. Tényleg nagyon finom, direkt mondtam, hogy ne lazítson, úgymond elővigyázatosságból…
Lisa a kezébe nyomta a narancsos zacskót, és kinyitotta az ajtót.
– Természetesen köszönöm, George, a nagylelkű felajánlást, de nem. Nem jövök vissza. Nem is tudom, hogyan jöttem ki veled valaha, hogyan nem jöttem rád először. Vidd el a narancsokat anyádnak, hogy ne vesszenek kárba.
George a küszöbhöz tántorgott, sóhajtott, és kiment. Egy másik nem értékelte a lélekszélességét. Pedig milyen jól kezdődött az egész! Igaz, amit anyám mond: senki sem érti meg úgy a fiát, mint az anyja. Viszek neki néhány narancsot, minek menjen kárba? Talán egy kis levest is eszem közben.
