Egy ifjúkori barátommal volt egy hagyományunk, hogy hétvégenként felhívtuk egymást, hogy híreket cseréljünk. Ő még vidéken élt, sokat dolgozott, magányos volt, se családja, se más barátja nem volt, és én tartottam vele a kapcsolatot. Körülbelül két hónappal ezelőtt egyszer, kétszer, háromszor nem hívott. Gondoltam, hogy valami elfoglaltsága van, és nem akartam zavarni. A második hónapban komolyan aggódtam, de aztán úgy döntöttem, hogy csak negyven éves, nem történhetett vele semmi, valószínűleg csak untatom. A biztonság kedvéért elmondtam neki a hírt a hangpostámon – mi van, ha érdekli, és később meghallgatja?
– Szia! Rég nem vetted fel a telefont. Hogy vagy, hogy vagy? Hogy vagy? Mindig hiányzik a szívem. Mi más lehetne? Ezek a gyerekek megőrjítenek. A lányom már nem akar főiskolára járni, visszamegy az iskolába. Nem baj, hogy az egész első félévnek vége? Nem szégyelli magát? És annyi papírmunkám van…
Egy idő után újabb hangposta érkezik:
– Ugye nem változtattad meg a számodat? Kínos, ha másnak írok sms-t. A lányom elmegy, megígéri, hogy ő maga intézi az átjelentkezést, de nem akar visszamenni a régi iskolájába. Júlia pedig a családi életével van elfoglalva, nincs ideje a szüleire. Bárcsak meglátogathatnám egy hétre. Elmehetnénk horgászni és grillezni. Hívj vissza, ha meghallgatod a mondanivalómat, talán össze tudunk hozni egy időpontot?
Majdnem két hónappal később felvettem az utolsó hangüzenetét:
– Nagyon várom, hogy halljak felőled. Már most aggódom. Még soha nem tűntél el így. Elmentél külföldre, és még a régi barátodnak sem szóltál? Tudod, hiányzik, hogy beszélgessünk. Még mindig remélem, hogy elmehetnénk veled horgászni, mint a régi szép időkben. Kérlek, hívj vissza hamarosan. A lányaimról nem beszélek, róluk vagy személyesen, vagy később telefonon panaszkodom.
Amikor legközelebb hívtam, a szomszédasszony vette fel.
– Már két hónapja nem él – mondta nekem -, a szíve egyszer csak megállt. A munkaközösség és a falu költségén temettük el. Csak nemrég találtam meg a telefont a házban, és felvettem. Maga rokon?
Elmosódott a szemem tőle. Nem gondoltam ilyen borzalomra, nem tudtam, hogy régóta barát nélkül vagyok.
Nem akartam elmenni a gyerekkori falumba, hogy elbúcsúzzak tőle…
