Huszonnyolc éves vagyok, elvált, és van egy hétéves fiam. Nem akarok az exemről beszélni. Undorító emlékezni rá. A válás után a szüleimmel éltem, dolgoztam és spóroltam a saját lakásra. A lakáskérdésem azonban magától megoldódott. Apám a nagybátyjától örökölt egy kétszobás lakást, és rám íratta. Könnyű, kozmetikai javításokat végeztem ott, berendeztem egy szobát a fiamnak, és odaköltöztem lakni. Aztán találkoztam Márkkal. Jól éreztem magam és jól éreztem magam mellette. A fiam is hamar összebarátkozott vele. Aztán eljött a nap, amikor Mark elvitt, hogy megismerjem az anyját, mint leendő feleségét.
Az anyja hidegen fogadott minket, üdvözölt minket, és elment a szobájába. hamarosan bejegyeztük a házasságunkat az anyakönyvi hivatalban. Mi hárman boldogan éltünk együtt nálam. Csak anyósom negatív hozzáállása zavart. Nem értettem, hogy mi okozta. Megkérdeztem erről a férjemet. – Ne vegye a szívére. Szeretjük egymást, a többi nem fontos – legyintett. De nekem olyan természetem van, hogy világosan tudnom kell, milyen hozzáállás hozzám és miért. Ezért megkértem, hogy látogassam meg az anyósomat. Egyedül. – Akarod tudni az igazságot? Szívesen. Nem akartam, hogy a fiam egy olyan nőt vegyen feleségül, akinek múltja van. És pontosan ezt tette.
– Egyszer, amikor fiatal voltam, csináltam valami hülyeséget. De te magad mondtad, hogy “a múlt”. A múlt már elmúlt. A jelen pedig az, hogy nagyon szeretem Márkot.” Anyósommal hosszan és őszintén elbeszélgettünk. A beszélgetés végére megígérte, hogy megpróbál elfogadni engem és a fiamat. Jó barátokként váltunk el… Hamarosan másodszor leszek anya. Remélem, hogy az unokám még közelebb hoz majd engem és az anyósomat… A szerelmem édesanyjának negatív hozzáállására pontosan tükörfordítva válaszolhattam volna. De inkább megértettem az okokat. Ennek eredményeképpen a hozzáállása pozitívra változott. Lányok, ne siessetek a konfliktusba.
