Egy volt vidéki szomszéd kedvesen mosolyogva nézett a nőre.
A piacon ült a bevásárlási sorban, paradicsomot, uborkát, retket, zöldséget rakott a pultra… És minden válogatott volt, szép, gusztusos, mint a képen.
A nő megállt, bár nem szerette a szomszédját.
– Nem veszít semmit, egy uborkát, egy hagymát sem, mindent elad – mondta az asszony a lányának, rosszallóan rázva a fejét!
– “Na és akkor mi van?” – a lány kiállt a szomszédja mellett, – nem lopta el mindezt, ő termesztette… Keményen dolgozik. Miért adná mindezt ingyen?
– De én ezt nem tehetem – erősködött makacsul az asszony -, a neveltetésem nem engedi, jobb, ha odaadom az embereknek.
– Vagy dobjuk ki – mondta a lánya -, hadd rohadjon meg, de mi nem adjuk el, büszkék vagyunk rá…
A telket öt éve eladták: az egészségem nem elég a műveléséhez, a lányom is határozottan elutasította, és ő, látod, még mindig tartja, megint uborkával. Bár a kora már közelít a 80-hoz, és talán már meg is ugrott …
A szomszéd még örült is a véletlennek, és megállt beszélgetni egy régi ismerőssel.
– Szia, örülök, hogy látlak – mondta őszintén -, hogy vagy?
– Igen, egy kicsit…
– És a kereskedelem is, – a nő nem tudott ellenállni egy ironikus megjegyzésnek.
– “Ugye nem tudod eldobni? – Sajnálom a munkámat. Sokat engedhet meg magának a nyugdíja?
– Milyen nyugdíjat? – az asszony sóhajtott és sóhajtott, – igen… csak könnyek. Régebben magam termesztettem a zöldséget, de most ezt meg kell vennem, ezért eljöttem a piacra …
– És ha elviszi tőlem, olcsón eladom, barátaimnak kedvezményes árat adok.
– Jó, hogy az egészségem lehetővé teszi, hogy mindezt megtermeljem.
– És nincs hova mennem – mosolygott az asszony -, muszáj formában tartanom magam, a fiamnak három éve elvették a lábát, magányos, nekem kellett vinnem, a férjem alig tud járni, most minden az én vállamon van.
A szomszédasszony megbámulta a barátnőjét: tudta, hogy ő és a férje már régóta elváltak.
– Hát, én nem hagyom el, ő még mindig közeli ember, ezért vigyázok rá. Kinek van rá szüksége, csak nekem nem… Általában nem hiányzik. A társaim már rég elsorvadtak, szomorúak, alig tudnak járni, nem akarnak maguknak semmit csinálni. Leültek a gyerekekre, és lóg a lábuk … Nem tudnak maguk semmit csinálni, mert az izmaik nem hajlandók semmit sem csinálni, és az agyuk …
Én egy ötemeletes épületben lakom a legfelső emeleten – naponta többször futok lift nélkül – nagyszerű edző, ahogy a fiam mondja. Az idős szomszédaim pedig már régóta félnek lemenni. És az öregség nem fog otthon találni engem …
És még egy szabály, amit nemrég olvastam, hogy nem lehet beszélni a betegségekről, mi adunk nekik erőt. Jobb az egészségről beszélni, célszerű naponta többször is elismételni, hogy egészséges vagy, jól vagy. És az egészség kezd javulni, ez már kipróbáltad magadon. Próbáld ki te is… Én is rájuk tettem a fiamat, már elkezdett egy kicsit járni…
– “És ha az egészségedről kérdeznek, akkor hazudj, hogy minden rendben van?” – kérdezte a szomszédasszony értetlenül.
– Hát miért is kellene hazudni? – Csak mondd, hogy minden rendben van, és tereld át a beszélgetést egy érdekesebb témára.
– Mi másról lehet beszélgetni a barátokkal a mi korunkban?
– Miről – elevenítette fel a nő -, – könyvekről, filmekről, kézimunka. Kötök, hímzek, mindenféle kézimunkát készítek, tudod, mennyi van belőlük az interneten?
– Te is tudod, hogyan kell használni az internetet? – lepődött meg a szomszédasszony.
– Manapság már nélkülözhetetlen. Sok osztálytársamat és távoli rokonomat megtaláltam az interneten, most már kommunikálunk, olyan érdekes …
Az egykori szomszéd, akivel véletlenül találkozott a piacon, hirtelen teljesen váratlan oldalról nyílt meg. Hát miért nem nézett rá korábban? Valamiféle büszkeség …
Ekkor a szomszédasszony egy egész zacskó zöldséget tett a kezébe, és átadta neki:
– “Tessék, szolgáld ki magad, örültem, hogy láttalak.
– És mennyibe kerül?
– Egyáltalán nem, ez egy ajándék.
És látva a tiltakozó gesztust, az asszony sietve hozzátette:
– “Nem utasíthatod vissza az ajándékokat, elállod a jólét áramlását magad felé.
– Köszönöm szépen – a nő már nem tudott meglepődni. De a lelke hirtelen olyan jól és könnyen érezte magát, mintha maga az angyal szállt volna le és ült volna a vállára.
– Figyelj, talán meglátogatsz majd, megiszunk egy teát, főzök valamit, beszélgetünk, tudod, hogyan kell felmelegíteni a lelket …
– És miért ne jöhetnél – mosolygott szélesen a szomszédasszony -, mert körülöttem csak férfiak vannak, én okos nőkkel akarok beszélgetni …
