Amikor Mónikával jártunk, abban a lakásban laktunk, amit a szüleitől kapott. Még csak huszonkét éves volt, és máris volt lakása! Erről még álmodni sem mertem. És miután összeházasodtunk, úgy terveztem, hogy az életünk egyáltalán nem fog megváltozni, de az apósom előállt egy zseniális ötlettel: ideiglenesen náluk lakhatnánk egy kétszobás lakásban, és kiadnánk Mónika lakását. Hiszen így gyorsan és könnyen, pár hónap alatt össze lehet gyűjteni egy jó kis javításra.
Mónikának tetszett az ötlet – jól érezte magát a szüleivel, és soha nem volt túl sok pénze. Nem értettem, miért húzta éveket, hónapokat, mielőtt megismert és együtt élt velem. Lehetett, elvégre, hogy élni a szüleivel korábban, félretéve a javításokra. És mivel férjként már nem mehetek az enyémhez, és Mónika nem akar a szüleimnél maradni, mert fél, hogy rossz benyomást kelt anyámra.
Nem volt mit tenni, így kénytelenek voltunk ideiglenesen elköltözni és kibérelni a kis fészkünket. A pénz nagyon jól jött. Mónikával még egy másik számlát is nyitottunk, összevontuk a fizetésünket, hogy három-négy hónap múlva visszamehessünk a lakásba, és elkezdhessük a felújítást. De ez még mindig nem kárpótolt apósom és anyósom viselkedéséért. Többször volt olyan érzésem, hogy azért hívtak be, hogy megfélemlítsenek. Nyugdíjas apósom kedvenc időtöltése az volt, hogy szabadnapjaimon elkergetett a boltba, leszidott, ha rossz dolgot vettem, és kényszerített, hogy nézzek vele bokszmeccset, amikor én már nem bírtam az ilyesmit. Fájt nézni, ahogy valakit összevernek. Az apósom pedig azt gondolja, hogy minden “igazi férfinak” így kellene viselkednie, és képesnek kellene lennie kiállni magáért.
Az anyósomnak nyilván valamilyen mentális és hangulati problémája van. Szeret engem, és megsimogatja az arcom, vagy szid, hogy a zoknimat a radiátorra tettem, amikor szárító van. Addig szid, amíg habzik a szája, és úgy kiabál, hogy az összes szomszéd hallja.
Lehet, hogy ez egy normális viselkedés, nem tudom, de az én családomban annyira elfogadhatatlan.
Először arra gondoltam, hogy meggyőzöm Mónikát, költözzön a szüleimhez, de amikor elképzeltem, hogy valamiért ő is ugyanolyan kényelmetlenül érezné magát, jobb ötletem támadt. Azt akarom javasolni neki, hogy hazudjon a szüleinek az üzleti útjaim megkezdéséről, és költözzek be én magam a házamba. Nem ártana a házasságunknak, ha két hétre szétválna. Aztán egy hétig megint elviselném apósomat és anyósomat, aztán visszamennék a saját lakásomba. És amikor Mónika már nem adja fel, visszaköltözünk oda együtt, és minden ugyanolyan jó lesz, mint eddig. Mert én ezt már nem bírom tovább.
