– Nagymama, hamarosan dédunokáid lesznek. – Tényleg? Ó, nem hiszem el, hogy megéltem ezt a pillanatot. Végre!

Hétéves koromban találkoztam anyám édesanyjával. Előtte nem láttam őt, mivel külföldön volt, nyaralni ment. Amikor a nagymamám meglátogatott minket, mindenkit elhalmozott ajándékokkal. Emlékszem, milyen boldog voltam. Azóta egy ideig nálunk maradt, mert nagyon hiányoztunk neki. És így kezdtünk apránként közelebb kerülni egymáshoz.

Most tízéves vagyok.

– Nagymama, kellene egy őszi kézműves foglalkozást készítenem az iskolába, nem jut eszembe semmi.
– Gyűjtsünk tobozokat, és csináljunk sünt és egeret. Szerintem az jó lenne.

Tizenegy éves vagyok.

– Nagymama, miért nem engedi anyám, hogy sétálni menjek veled? – Kérdeztem sírva.

Némán kiment a szobából, majd öt perc múlva visszajött, és azt mondta, hogy anyukám elengedett sétálni.

– Hurrá, végre együtt megyünk sétálni!
– Igen, kivéve, hogy egy feltételt szabott. Ha tisztán jössz haza, és nem szakadt nadrággal, ahogy az általában lenni szokott, legközelebb újra elmehetsz velem sétálni.

És én megtartottam a szavam! Igyekeztem óvatosan futni, nem is ültem le sehova, csak a nagyi ölébe.

Tizenhárom éves voltam.

– Összeverekedtem.
– Min?” – csodálkozott a nagymama.
– Először ő kezdett el engem szidalmazni!
– Hát nem érdekel, ki kezdte először. Tudod mit, az ököllel nem lehet megoldani a problémákat, legalábbis nem azonnal. Beszélgetni kell, és tisztázni a dolgokat. Biztos vagyok benne, hogy kibékültök.
– Büdösnek nevezett!
– És te jobb voltál nála, amikor ököllel támadtál rá? Nem, persze, hogy nem. Én is voltam már ilyen helyzetben…

Az ilyen beszélgetések nagyon megnyugtattak, és a nagymamámnak mindig igaza volt.

Tizenöt éves vagyok.
– Nagymama, van időd iskolába menni?
– Elvigyelek oda? Szerintem tudod az utat.
– Nem, csak a szüleimet hívják az iskolába.
– Mit csináltál?
– Én csak… véletlenül betörtem egy ablakot a folyosón…
– Oké, megyek. De ígérd meg, hogy ez volt az első és utolsó alkalom.
– Megígérem! Óvatos leszek!

Tizenhat éves vagyok.

– Nagyi, mit gondolsz a tetoválásokról és piercingekről?
– Te is csináltattál tetoválást és piercinget a füledbe?
– Nem titkolhatok el semmit előled.
– A szüleid tudják?
– Félek elmondani nekik, megtiltják nekem az egészet.
– De te igen. Hát, ami megtörtént, megtörtént. Van egy ötletem.

Nem fogod elhinni, de ez a csodálatos nő elment és csináltatott egy tetoválást is. Ezután anya és apa soha többé nem szóltak hozzám. Apa később egyébként megdicsérte a tetoválásomat.

Tizennyolc éves vagyok.

Szilveszter volt, és a barátaimmal ünnepeltem egy bérelt lakásban. Elég későn értem haza, majdnem hajnalban. Anyám már várt rám a konyhában.

– Őszintén szólva, ittál?
– Csak egy kicsit, anya – válaszoltam, miközben küszködtem, hogy talpon maradjak.
– Mit kértem tőled? – Meglendítettek egy törölközőt.
Nagyanyám anyám sikolyára odarohant, és gyorsan mindenkit a szobájába küldött.

Reggel hallottam a beszélgetést:
– Emlékeztetnem kell téged, mit csináltál tizennyolc évesen?
– Jaj, anya, ne kezdd már el!
– Majd én emlékeztetlek. Szó szerint bevittek a lakásba, egész éjjel fent voltál, és hánytál. Egy lavórral ültem melletted.
– Olyan nem volt… – válaszolta anyám halkan.
– Gyerünk, gyerünk, mondd már el itt. Mindenre emlékszem, egy öregasszonyt nem lehet becsapni.

Vártam vagy egy órát, aztán csendben bementem a konyhába. Anyám egy szót sem szólt hozzám, selymesen simult.

Huszonhat éves vagyok.
– Nagymama, hamarosan dédunokáid lesznek.
– Tényleg? Ó, el sem hiszem, hogy megéltem ezt a pillanatot. Épp ideje volt!
– Két nap múlva elmegyek a feleségemmel a kórházba, hogy megtudjuk a baba nemét.
– Hívj fel, amint megtudod.
– Mi lesz a szüleiddel?
– Majd én magam elmondom nekik, ne aggódj. Kit érdekel, ki tudja meg előbb?

Huszonnyolc éves vagyok.

Az ikreink egy évesek. A minap hallottam, ahogy a szüleim beszéltek a nagymamámmal:

– Most rajtam a sor, hogy boldog legyek.
– Hogy érted, hogy a te sorod? – Anyám idegesen felnevetett.
– Szó szerint dédunokák várnak, most a magánéletemet akarom felépíteni.
– Ez most komolyan mondod?
– Ennél komolyabban nem is gondolhatnám.

Megerősítettem nagyanyám szavait.
– Mindent tudtál, és nem mondtál nekünk semmit? – Apám meglepődött.

Igen, tudtam. Nagymama ragaszkodott hozzá, hogy titokban tartsuk. A szüleimet elkápráztatta a hírrel, ahogy akarta. Szeretem őt.

Rate article
– Nagymama, hamarosan dédunokáid lesznek. – Tényleg? Ó, nem hiszem el, hogy megéltem ezt a pillanatot. Végre!