– Nem gondolod, hogy valami furcsa dolog történt mostanában? – kérdezte Ben a feleségétől egyik este munka után, – mindenféle ostobaságok egymás után hullanak! Ma három ember felmondott az autószervizemben, így rám és Alexre maradt minden. Hogy hogyan fogjuk megkapni az összes megrendelést, most már el sem tudom képzelni. Elveszítjük az ügyfélkörünket!
– Ne is mondd – mosogatott Polly vacsora után -, ez öröm. Hamarosan a születésnapom, aztán az újév, és a hangulatom a nullán van. Ma a sütőben betört az üvegajtó. Tegnap elvesztettem a karkötőt, amit tőled kaptam, úgy sajnálom. És a macskánk sincs jól! Az állatorvos azt mondta, hogy minden nem túl jó. El tudod képzelni? – Pollynak könnybe lábadt a szeme:
– Miért van ez így? Próbálkozol, próbálkozol, és egyszer csak minden kezd szétesni? Rosszabbnak tűnik, de amikor egyik dolog a másik után nem jön össze, az is nagyon lehangoló, valami reménytelenség. Egyébként a főnök azt mondta, hogy pirosban vagyunk, nem lesz bónusz.
– Hát, drágám, majd megbirkózunk vele, a lényeg, hogy együtt vagyunk – mosolygott Ben, – és egyébként a nagymamám mindig azt mondta, hogy minden kudarcból siker lesz! Szerintem minden rendben lesz, de meg kell értenünk, hogy mi folyik itt. Mert a nagymamám is azt mondta, hogy semmi sem történik csak úgy!
– Emlékszem, emlékszem – mosolygott Polly a könnyein keresztül -, a szeretett nagymamád sok mindent tanított neked, – hogy a szemetet például nem szabad este kidobni, hogy nem szabad órát adni, hogy nem szabad felvenni semmit a kereszteződésben! És mi a helyzet egy rozsdás szöggel vagy egy könyöklővel?” Polly még egy kicsit szórakozott is: “Nem gondolod, hogy mindez babona? Vagy máris olyan lettél, mint egy babonás, unalmas öregember?
– Lám, lám – hunyorgott Ben -, és nézzük meg? Szerinted az őseink olyan ostobák voltak, hogy pénzt tudtak vonzani, és megvédték magukat a szerencsétlenségtől? Nos, nézd, egy hónappal ezelőtt még minden ügyünk felfelé ment. És két, meg három hónappal ezelőtt is felfelé mentek. Mi változott?
És Polly és Ben kezdett emlékezni, amikor hirtelen rájuk szakadt a baj. De nem volt mibe kapaszkodni.
– Egyébként mikor hívtad meg hozzánk az iskolai barátaidat? Egy hónappal ezelőtt. Ez a sötét Olivia mintha folyton azt kérdezgette volna: – Ó, olyan nagy az okostévéd? Jaj, Polly, milyen szép karkötőd van!”. Hűha! És folyton a macskánkat simogatta, és irigykedve nézett minden irányba!
– Nos, Ben, te hiszel ebben az egészben? Ugyan már, ez mind hazugság!
– Te hiszed – mosolygott Ben -, tudod, talán én sem hinném el, ha nem tapasztaltam volna meg magam. De a nagymamám tanított valamit, úgyhogy fogadjunk, hazugság ez vagy nem? Én pedig olyan próbát rendezek neki, hogy rögtön kiderüljön minden!
– És mire fogadjunk?” Polly biztos volt benne, hogy igaza van.
– Na, gyerünk, ha én veszítek, akkor tavasszal elmegyünk kirándulni, ahogy te akartad. Persze keményen kell majd dolgoznom, látod, milyen a helyzet a munkahelyen, a pénz szívás!
– Hát – mosolygott Polly -, és ha veszítek?
– Óóóóó, ha veszítesz, akkor nem tudod visszafizetni – és Ben tréfásan megölelte a lányt.
– Hát, komolyan – felelte Polly nevetve -, mit akarsz?
– Tényleg? – Ben megsimogatta a szomszédos széken fekvő macskát, – komolyan, már régen megígérted, hogy veszünk egy kutyát. A macska unatkozik, még beteg is lett az unalomtól! De minden rendben lesz, biztos vagyok benne! Szóval én kutyát akarok.
– Egyetértek, – Polly már előre látta a győzelmet, – de mi a próba?
– És ez egy nagymama titka, nem árulhatom el, de hamarosan mindent magad is látni fogsz.
Egy héttel később Polly és Ben meghívta a barátait a születésnapi partijára. Ők is meghívták a barátait.
Mindenki eljött időben, csak Olivia hiányzott.
– Lányok, – Polly remek hangulatban volt, a ruha gyönyörűen illett karcsú alakjához, a csuklóján egy új, bár szerényebb karkötő volt – ajándék a férjétől, – de hol van Olivia? Nem ment veletek?
– Mi magunk sem értettük – válaszolta meglepődve Szvitlana -, mindannyian a metró mellett találkoztunk, Olivia velünk volt. Vidám volt, elegáns. Közeledtünk a bejárathoz, Olivia hirtelen aggódni kezdett. A szempillaspirálja mintha kifolyt volna. Aztán a liftben utaztunk, Olivia csuklani kezdett, furcsa volt. Aztán az ajtóhoz értünk, elsápadt, felkapta a telefont, azt mondta, hogy lemaradt egy hívásról, az anyja hívta, rohannia kell valahova. És leszaladt a lépcsőn, még a liftet sem hívta. Őszintén szólva nem értettük, mi baja lehet?
– Hát, ne várjunk, kérem, jöjjön az asztalhoz, talán visszajön – tett Ben egy hívogató mozdulatot, és diadalmasan Pollyra nézett.
A nyaralás csodálatos volt. Olivia nem tért vissza.
Este, miután a vendégek elmentek, Polly kérdezgetni kezdte Bent:
– Nos, mondd csak, mi volt az oka, hogy nem tudott belépni a házunkba? Tényleg olyan irigykedő szeme van, hogy akkor elátkozott minket?
De Ben hajthatatlan volt, és soha nem árulta el a nagymamája titkát.
Az ügyeik hamarosan felpörögtek. A macska magához tért, és meglepetten nézte az ügyetlen kiskutyát, aki megjelent a házukban.
És annak ellenére, hogy Polly elvesztette a vitát, tavasszal mégis egy hétre a szüleinél hagyták a macskát és a kiskutyát, és elmentek egy rövid kirándulásra. Mit nem tehet meg az ember a szeretett feleségéért, különösen, amikor kiderült, hogy hamarosan kisbabájuk lesz.
És valóban, semmi sem történik csak úgy. A nehézségek egyesítik, így még a kudarcok is végül sikerhez vezetnek.
Csak nem szabad elveszíteni a bátorságot, megérteni a helyzetet, és soha nem szabad elfelejteni, amit a nagymamád tanított neked.
