Victoria és én az első osztályban találkoztunk. Akkoriban nem értettem, hogy ő nevelőszülőkhöz került, mert fogalmam sem volt árvaházakról, hajadon anyákról és ingyenes szociális étkeztetésről. Kicsit meglepő volt, hogy az osztályomban néhány gyerek kapott ajándékot újévre vagy más ünnepekre az iskolától, de mindenki más nem. Idővel persze ez is világossá vált. Különben is, Victoria és én nagyjából azonos költségvetésű családokból származtunk. Örömmel mentünk moziba az osztállyal, és nagyon ritkán tudtunk egy fillért is félretenni, hogy a sétáinkon csipszet vegyünk magunknak.
Victoria emiatt nagyon földhözragadtan nőtt fel. Az évek során, az újdonsült telefonok és egyéb dolgok miatt nem engedhettünk meg magunknak mindent, és ez teljesen normális volt. Ő kilencedik után hagyta ott az iskolát, én pedig tizenegyedik után. Az első főiskolai évében már hármas ösztöndíjat kapott, egy rendes ösztöndíjat plusz egy társadalombiztosítási ösztöndíjat, amivel tudott spórolni, én pedig úgy próbáltam keresni, hogy kóstolgattam a szupermarketekben vagy szórólapokat osztogattam. Valamikor az első évében Victoria megismerkedett a későbbi férjével. Akkor még senki volt, buszozott és a családi kollégiumban lakott.
Nem sok időm volt barátokkal szocializálódni, amikor beiratkoztam, és lemaradtam arról a pillanatról, amikor Victoria férje elkezdett sok pénzt keresni, megvásárolta az első autóját, és elkezdte fuvarozni a barátomat a tengereken. Én nem engedhettem meg magamnak ilyesmit, és az én fiatalemberem sem volt gazdag. Néha kaptam ajánlatokat, hogy menjek velük nyaralni, vagy akár külföldre is, de nekem kellett fizetnem, és némelyik pénz, ami nekik filléreknek tűnt, túl sok volt nekem.
A barátaimnak nem is olyan régen volt egy esküvőjük, de engem nem arra szánt a sors, hogy elmenjek rá. Nem tudtak a városunkra szorítkozni, és az ország egy másik részébe mentek, hogy pazar lakomát rendezzenek. Rengeteg vendéget hívtak, így nem tudtak mindenkit egyedül elszállásolni, és felajánlották, hogy saját maguk bérelnek szállodai szobákat. Ráadásul ajándékot is kellett készíteni, és az utat is figyelembe kellett venni… Mindegy, ez már túl sok volt, így nem tudtam elmenni.
Egyre többször látom, hogy mennek Egyiptomba, Törökországba, hogy Viktória adott a férjének egy iPhone-t, hogy új autót vett, felújította a lakását… És úgy érzem, hogy egyre kevésbé illeszkedem be az életükbe barátként. Túlságosan különbözik már a státuszunk.
